Back to top

Aki otthon dolgozik, kapjon bérkiegészítést

Publikálva: 2020, október 4 - 10:30
A Szlovák Köztársaság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériuma azt javasolja, hogy akik otthon dolgoznak, úgynevezett home-office keretében vagy távmunkát végeznek, kapjanak bérkiegészítést, de ugyancsak járna plusz jutalom azoknak is, akik az ünnepnapokon, éjszaka vagy a hétvégén végzik munkájukat. A minisztérium ezt azzal kapcsolatosan javasolta, hogy a Munkaügyi, Család és Szociális Minisztérium véleményezésre a parlament elé terjeszti a Munkatörvénykönyv egyes törvényeinek módosítását.
Aki otthon dolgozik, kapjon bérkiegészítést

„A COVID-19 koronavírus-járvány idején otthon végzett munka több tapasztalattal szolgált számunkra.

Ennek alapján az úgynevezett home-officet ugyanis teljes értékű munkának kell minősítenünk, sőt azt tapasztaltuk, hogy az odahaza végzett munka több esetben még igényesebb, mintha hivatalban vagy munkahelyen végezték volna”

– állítják a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium képviselői.

Ha a munkaadó megköveteli beosztottjától, hogy az otthon végzett munka idején még túlórában is dolgozzon, illetve hétvégén, éjszaka vagy a hétvégéken, akkor azt a munkát megfelelően kellene jutalmazni is.

A Munkaügyi, Család és Szociális Minisztérium a Munkatörvénykönyv módosításával kapcsolatos javaslatokkal összefüggésben azonban megjegyezte, hogy a távmunka és az otthon végzett munka bérezésére több eltérés vonatkozna.

Amennyiben az otthon végzett foglalkoztatás időbeosztását maga a munkavállaló határozná meg és alakítaná ki, nem lehetne igénye túlóradíjra, de az ünnepnapokon, a hétvégéken és éjszaka végzett munkáért sem, illetve csak akkor, ha az alkalmazott a munkaadójával másként egyezett meg.

Az otthon végzett munka illetve távmunka esetében a megegyezést a munkaszerződésben rögzíteni kell. A felek megegyezhetnek úgy is, hogy a munkavállaló a munkavégzés időpontját maga határozza meg egyhetes felbontásban avagy vállalja, hogy a munkát rugalmasan végzi el.
Az ilyen típusú munkát végző alkalmazottnak joga van arra, hogy a pihenőideje alatt nem köteles a munkaeszközöket használni.

„A munkaadó nem tekintheti munkaszegésnek, ha az alkalmazott a pihenőideje alatt megtagadja a munkavégzést”– ezt fogalmazták meg a Munkatörvénykönyv módosításának javaslatában.

Kivételt képeznek azok a helyzetek, amikor a munkaadó és a munkavállaló úgy egyezik meg, hogy a dolgozó bármikor rendelkezésre áll vagy túlórát is vállal.

webnoviny.sk / Felvidék.ma

Ezt már olvasta?

Cookies