Az ülés elején a költségvetés újabb módosítását hagyta jóvá a testület – a nullszaldós, kiegyenlített költségvetés 40 ezer eurós többlettel számol. Rábólintott a testület annak a Kisudvarnoki úti bicikliút és az Észak lakótelep közötti zöldsáv megvételére is, amellyel a városi zöldterületek arányát növelik. Ugyancsak támogatott a testület több, az Aréna DSZ sportcsarnok megépítését előkészítő szorgalmi jogot, amely egyes területeken a vezetékek elhelyezését, a hálózatok és az infrastruktúra előkészítését voltak hivatottak szolgálni.
Egységesen jóváhagyta a testület az ollétejedi új csatornahálózat kialakításával kapcsolatos döntést is, amely szerint ősszel szeretné pályáztatni a beruházást vagy a város, vagy a vízművek, attól függően, milyen pályázati felhívás jelenik majd meg. Szintén jóváhagyták a magánberuházók által épített közutak, közvilágítás és földalatti szeméttárolók átvételének alapelveit is, amit azt a javaslatot is, hogy az új városi elektromos autóbuszok üzembe helyezését követően Dunaszerdahely lakosai számára ingyenessé tennék a tömegközlekedést.
Az ülésen kiértékelték Dunaszerdahely 2020–2022 közötti sportkoncepcióját, illetve javasolták a minisztériumnak az új református óvoda besorolását az oktatási hálózatba. A város emellett újabb iskolát, a Smetana ligeti szlovák alapiskola épületét is teljes mértékben fel szeretne újítani – az 1 878 000 eurós beruházással az iskola teljesen megújulna.
Foglalkoztak az önkormányzati képviselők azzal a petícióval is, amelyet az Ady utcai lakosok kezdeményeztek, akik azt kérték, hogy az újonnan ott épült bevásárlóközpontba ne az utca torkolatában legyen bejárás, tumultust okozva, hanem a Szövetkezeti utca felől. Tervezik azt is, hogy az eddig a városházán, illetve a városi weboldal eletronikus falitábláján való megjelentetésen túl a hasonló jellegű nagyobb beruházásokról az önkormányzat mindig levélben is értesítse ki az adott utcák lakosait.
Elvetette viszont a testület a vele járó gondok miatt azt a kezdeményezést, hogy Dunaszerdahelyen kölcsönözhető, elektromos rollereket telepítsenek.
A testületi ülésen Hájos Zoltán polgármesteri összegző számvetését is meghallgatták az önkormányzat négy éves tevékenységéről.
„A 2018–2022 közötti négyéves időszakot, az összefogás, az együttgondolkodás, az együttműködés jellemezte, hiszen olyan időszakot kellett közösen lemenedzselni, amelyet se jómagunk, sem elődeinknek nem kellett átélniük” – fogalmazott a polgármester, aki megköszönte a lakosoknak, a testület tagjainak és a hivatal munkatársainak, illetve minden közreműködőnek, hogy ebben partnerek voltak. „Ezért is születhetett meg 668 képviselő-testületi határozat, valamint 114 városi általános, kötelező érvényű új rendelet, vagy rendeli módosítás” – mondta, hozzátéve, hogy az együttműködés mentén született meg több fontos kezdeményezés is, amelyeknek a város modernizációjában nagy szerepe volt.
Itt például Hájos Zoltán kiemelte az iskolakonyhák központosítását. „A négy év alatt megvalósult a Jilemnický utcai Alapiskolában a 2. központi iskolakonyha és az Október utcai óvodában az óvodai központi iskolakonyha.” Ugyancsak fontos mérföldkőként tekintett arra, hogy „a közbeszerzési eljárás lefolytatása után két elektromos meghajtású autóbusz lesz forgalomba helyezve, amely biztosítani fogja városunk minden polgárának az ingyenes városi közlekedést.” Elmondta, hogy rövidesen elindul „a föld alatti szeméttároló konténerek beszerzése és beépítése 12 helyen városunk területén”, illetve hogy modernizálták „a Szabó Gyula Alapiskola és a Jilemnicky utcai Alapiskola udvarain a sportpályákat, valamint a Városi Szabadidőparkban és az Újfalu lakótelepen a sportpályákat, ezzel is ösztönözve a fiatalokat és a felnőtteket a sportolásra”.
„Ugyanúgy fontos mérföldkő volt a Csallóközi Vásárok megrendezése terén az új Vásártér kialakítása, amely kulturált helyszínt biztosított a vásárba érkezőknek, s amelyet az előző héten láthattunk és megtapasztalhattunk” – fogalmazott.
A polgármester beszédében kitért a kerékpárutak bővítésére, az újabb kerékpártárolók kihelyezésére, a Thermalpark jó gazdálkodására, a Municipal Real Estate Dunajská Streda Kft. fontos közterület fenntartó munkájára, a városi média megújulási folyamatára és közhasznú tevékenységére, szélesebb körű tudósításaira is.
Hájos Zoltán kiemelte a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ járvány alatti megújulását, a Városi Nyugdíjasotthon, a Szociális Szolgáltató Központ, az önkormányzati óvodák és iskolák, a városi hivatal, a városi rendőrség és a többi városi cég dolgozóinak fontos és nélkülözhetetlen munkáját a város mindennapi életében.
A testületi ülés végén a jelenlévő képviselőknek emlékplakettel is megköszönte aktív munkájukat. Két leköszönő, visszavonuló képviselőnek, a 24 éven keresztül az önkormányzat munkájában tevékenyen résztvevő Antal Ágotának és a négyéves ciklust kitöltő Sándor Klárának külön is megköszönte a polgármester, hogy munkájukkal hozzájárultak városunk fejlesztéséhez.
(nagy)
Ezt már olvasta?
Karaffa Attila: „Szükségünk van Hősökre, példaképekre”
Az alábbiakban Karaffa Attila alpolgármester október 6-ai...