Back to top

3000 hatvan év felettit oltanak be most hétvégén Dunaszerdahelyen

Publikálva: 2021, március 12 - 16:08
Az előző hétvégéhez hasonlóan szombaton és vasárnap is oltanak a koronavírus elleni vakcinával a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolában. A két nap alatt összesen 3000 hatvan év felettit terveznek a hétvégén beoltani.
3000 hatvan év felettit oltanak be most hétvégén Dunaszerdahelyen

„Elsősorban arra kérünk minden éritett regisztráltat, ne érkezzenek sokkal korábban az oltásra, hogy ne alakuljanak ki sorok, ne legyen feleslegesen hosszú a várakozás” –

jelezte Berényi József, a Nagyszombat Megyei Önkormányzat alelnöke. 

Tőle megtudtuk azt is, hogy szombaton és vasárnap is 1500–1500 hatvan év feletti személyt fognak beoltani az AstraZeneca vakcinájával.

„Az oltásnak ugyanaz a menete most is, mint az elmúlt hétvégén. A regisztráció nem a megyén keresztül zajlik, hanem az egészségügyi minisztérium honlapján keresztül lehet bejelentkezni”

– fogalmazott a megyei alelnök. Az előző hétvégétől eltérően azomban már magyar feliratok is várni fogják az érkezőket. 

Mint Berényi Józseftől megtudtuk, a múlt hétvégéhez hasonlóan holnap és holnapután is segíteni fognak az egészségügyi szakközépiskola pedagógusai és diákjai, valamint önkéntes egészségügyiek is, de a megye részéről érkeznek egészségügyi szakemberek az oltásra. 

(na)

Ezt már olvasta?

Cookies