Back to top

A 2020/21-es ezüstszezon: Európa-liga és Slovnaft Cup

Publikálva: 2021, június 3 - 20:24
A DAC hatodik európai szereplése új távlatokat nyitott, hiszen először jutott túl két ellenfélen.
A 2020/21-es ezüstszezon: Európa-liga és Slovnaft Cup

Csapatunk 2020/21-es szezonja a számok tükrében - sorozatunk mai részében idézzük fel a hazai és a külföldi kupaszereplésünket!

EURÓPA LIGA

A DAC a 2019/20-as idényben a harmadik helyen végzett a bajnokságban, aminek köszönhetően sorozatban harmadszor, összesítve pedig hatodszor jutott ki az európai kupaporondra. A Covid jelentősen befolyásolta a Bajnokok Ligája és az Európa-liga selejtezőit, hiszen az időpontok hiánya és az utazási korlátozások miatt csak egy mérkőzésen dőlt el a továbbjutás, nézők nélkül. A hazai pálya előnyéről sorsolás döntött.

Nem kiemelt csapatként a sárga-kékek az 1. selejtezőkörben az izlandi FH Hafnarfjördur együttesével kerültek össze, méghozzá idegenben. Egy hűvös augusztusi délutánon Balić és Ramirez találataival jutottunk a második fordulóba.

Ott a cseh FK Jablonec következett, ezúttal hazai pályán. A favorizált csehek elleni volt a szezon első nézők nélküli mérkőzése a MOL Arénában (a bajnokságban szeptember végéig lehettek jelen a szurkolók, igaz, korlátozott számban), de így is felejthetetlen élményben volt része mindenkinek, aki követte a találkozót. Kétszer is vezettek a vendégek, ám pár perccel a rendes játékidő vége előtt az újonc Nicolaescu egyenlített, majd a hosszabbításban a győztes találatot is megszerezte, Davis pedig beállította az 5:3-as végeredményt.

A DAC történelme során először tudott egy idényben két európai ellenfelet is kiejteni.

A 3. selejtezőkörre kilenc győztes tétmérkőzéssel a hátunk mögött utaztunk az osztrák LASK Linz otthonába. Ellenfelünk, amely később a csoportkörig jutott, 2:0-s félidő után 7:0-ra nyert. A 48. perctől a kiállított Cesar Blackman nélkül játszottunk.

Az Európa-ligában tavaly 16 játékosunk lépett pályára. Egy percet sem hiányzott Jedlička, Müller, Kružliak, Schäfer és Davis, a legjobb góllövőink Divković és Nicolaescu (2-2) lettek. A csapatot ezeken a találkozókon Bernd Storck vezette.

A DAC szereplése az Európa-liga 2020/21-es idényében:

1. selejtező kör: FH Hafnarfjördur-DAC 0:2 (0:1)
Gólszerzők: 22. Balić, 76. Ramirez, néző
2. selejtező kör: DAC-FK Jablonec 5:3 (3:3, 1:1) hosszabbítás után
Gólszerzők: 6. Divković, 65. Divković, 85. Nicolaescu, 96. Nicolaescu, 114. Davis - 25. Zelený, 57. Schranz, 71. Schranz (11 m), néző
3. selejtező kör: LASK Linz-DAC 7:0 (2:0)
Gólszerzők: 26. Raguž, 16. Raguž, 46. Filipović, 51. Michorl, 53. Gruber, 55. Balić, 77. Sabitzer,néző

A DAC játékosai az Európa-liga 2020/21-es idényében - a név után a mérkőzések száma, a lejátszott percek és az elért gólok:

Jedlička 3 300
Müller 3 300
Kružliak 3 300
Schäfer 3 300
Davis 3 300 1
Kalmár 3 299
Balić 3 285 1
Ramirez 3 269 1
Blackman 3 257
Divković 3 241 2
Fábry 3 132
Nicolaescu 2 74 2
Beskorovainyi 2 63
Bednár 2 46
Friede 1 90
Njie 1 1

SLOVNAFT CUP

A 2014/15-ös szezontól a Szlovák Kupa (Slovnaft Cup) lebonyolítási rendszere lehetővé teszi, hogy az alacsonyabb bajnokságokban szereplő csapatok is találkozhassanak az élvonalbeli gárdákkal. Ez most is így volt, de aztán jött a koronavírus.

Ősszel a szokásos módon indult a hazai kupasorozat, ám az Európa-ligás szereplésünk miatt csak egy találkozót abszolváltunk (a 2. körben kezdtünk), holott a csapatok nagy része már a 3. fordulón is túl volt. Miután októberben az állami szervek berekesztették az összes nem professzionális versenysorozatot, a Slovnaft Cup is leállni kényszerült. Végül csak tavasszal, és kizárólag az I. és a II. liga csapataival folytatódtak a küzdelmek.

A DAC így végül három kupamérkőzést játszott a szezonban, egyet sem hazai pályán. A Pöstyén meggyőző kiejtése még ősszel történt, tavasszal pedig a zólyomi neutrális pályán játszott meccsen a Rózsahegyen is túljutottunk. Ugyanott találkoztunk a második ligás Besztercebányával, és nagy meglepetésre már a negyeddöntőben búcsúztunk. Ez is hozzájárult Bernd Storck távozásához.

A német edző összesen 26 játékosnak adott lehetőséget. A legtöbb játékpercet Beskorovainyi és Sommer töltötték a pályán, a 12 gólunkról 12 különböző játékos gondoskodott.

A DAC szereplése a Slovnaft Cup 2020/21-es idényében:

2. forduló: Pöstyén (Piešťany, V. liga) - DAC 0:7 (0:3)
Gólszerzők: 13. Nebyla, 20. Fábry, 38. Andzouana, 59. Nicolaescu, 62. Njie, 75. Veselovský, 83. Mendez, 650 néző
Nyolcaddöntő: Rózsahegy - DAC 1:3 (0:2)
Gólszerzők:87. Regáli - 34. Taiwo, 40. Divković, 66. Kružliak, néző (Zólyom)
Negyeddöntő: Besztercebánya (II. liga) - DAC 3:2 (1:1)
Gólszerzők: 2. Kupčík, 69. Frimmel, 90. Tóth - 20. Müller, 66. Beskorovainyi, néző (Zólyom)

A DAC játékosai a Slovnaft Cup 2020/21-es idényében - a név után a mérkőzések száma, a lejátszott percek és az elért gólok:

Beskorovainyi 3 270 1
Sommer 3 270
Friede 3 213
Nicolaescu 3 185 1
Andzouana 3 151 1
Njie 3 125 1
Száraz 2 180
Davis 2 180
Moumou 2 156
Nebyla 2 144 1
Divković 2 119 1
Müller 2 101 1
Balić 2 85
Taiwo 2 71 1
Jedlička 1 90
Christie-Davies 1 90
Kružliak 1 90 1
Malý 1 90
Mendez 1 90 1
Schäfer 1 82
Fábry 1 45 1
Bednár 1 45
Ramirez 1 32
Švec 1 25
Veselovský 1 25 1
Blackman 1 16

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Cookies