A DAC 2018/19-es ezüstidényének statisztikai áttekintésében ezúttal a futball lényegéről - a gólokról lesz szó.
A Fortuna Liga elmúlt évadjának 192 mérkőzésén összesen 552 gólt láttak a szurkolók, ami a legtöbb az önálló szlovák bajnokság 1993-as létrehozása óta. Ez meccsenkénti 2,88-as átlagnak felel meg (az előző szezonban 2,67). A DAC 32 találkozóján kereken 100 gól született, ami egy meccsre 3,13 (tavaly 2,44). A szurkolók tehát nem unatkoztak, amikor a DAC volt a pályán! Csupán a Slovan ért el több találatot, mint mi, és a negyedik legjobb védelemmel rendelkeztünk.
Összesen 63 gólt lőttünk, vagyis meccsenként 1,97-et, a hálónk 37 alkalommal rezdült, ami 1,16gól/meccses átlagot jelent. A rúgott gólok, a meccsenkénti átlag és a +26-os gólkülönbség egyaránt új klubrekordnak számít. Az előzőeket az 1993/94-es idényben állítottunk be: akkor 62-t rúgtunk, ami 1,94/meccs átlagot jelentett, a gólkülönbség pedig +15 volt.
Két mérkőzésünkön nem született gól: a 6. fordulóban DAC-Zsolna 0:0 és a 16. játéknapon DAC-Trencsén 0:0. Idegenben minden egyes találkozón legalább egyszer betaláltunk – egészen az utolsó fordulóig, amikor Rózsahegyen ez az egyedülálló sorozatunk megszakadt.
A legtöbb gólt egy meccsünkön - hetet - a Szered elleni 3:4-es hazai vereség alkalmával láttak a nézők.
Martin Jedlička hálója tizenkét mérkőzésen maradt érintetlen, ami a második legjobb mutató a rózsahegyi Martin Macík mögött (13). Jedlička leghosszabb bekapott gól nélküli sorozata 450 percig tartott, áprilisban és májusban.
Négy mérkőzésen nem tudtunk betalálni (tavaly tíz ilyen meccsünk volt). A legtöbb gólt egy bajnokin a Szered (kétszer) és a Nagymihály elleni 5:0 alkalmával értük el. A bekapott gólok tekintetében a maximum a már említett négy volt a Szeredtől.
A csapat házi gólkirálya és legproduktívabb játékosa Vida Kristopher lett, aki 11 találata mellé 5 gólpasszt is jegyzett. Vakoun Issouf Bayo 10 gólt lőtt, amire 16 őszi bajnoki is elég volt a számára.
A DAC gólszerzői a 2018/19-es idényben:
11 - Vida K.
10 - Bayo
8 - Kalmár
6 - Davis
5 - Divković
4 - Pačinda, Taiwo
3 - Herc
2 - Šatka, Kone
1 - Huk, Koštrna, Tretiakov, Ronan, Čmelík, Bilenkyi
(+2 öngól: Taiwo/Nyitra és Adekuoroye/Szeredsolna)
Játékosaink gólpasszai a 2018/19-es idényben:
7 - Davis
5 - Vida K., Kalmár
4 - Herc, Divković
2 - Vida M., Pačinda, Bayo, Kone, Ronan
1 - Tretiakov, Huk, Šatka, Koštrna, Taiwo, Čmelík
A Fortuna Liga 2018/19-es idényének legjobb góllövői:
29 - Andraž Šporar (Slovan)
13 - Róbert Boženík (Žilina)
12 - Moha Kadfi (Slovan), Hamza Čatakovič (Trenčín)
11 - Vida Kristopher (DAC)
10 - Vakoun Issouf Bayo (DAC), Tomáš Vestenický (Nitra)
9 - Ismar Tandir (Ružomberok), Kristi Qose (Ružomberok, Tomáš Ďubek (Zlaté Moravce), Michal Škvarka (Žilina), Kubilay Yilmaz (Trnava)
8 - Nikola Gatarič (Nitra), Dávid Leško (Podbrezová), Marin Ljubičič (Slovan), Kalmár Zsolt (DAC), Joey Sleegers (Trenčín)
A legtöbb gólpassz a 2018/19-es idényben:
15 - Moha Kadfi (Slovan)
10 - Michal Škvarka (Žilina)
8 - Tihomir Kostadinov (Ružomberok), Dejan Dražić (Slovan)
7 - Erik Daniel (Ružomberok), Jose Luis Zezinho (Senica), Eric Davis (DAC)
A DAC eddig 751 bajnokit játszott a legfelsőbb bajnokságban, ezeken összesen 1956 találat született (átlagban 2,60); ebből 883-at lőttünk és 1073-at kaptunk.
Gólátlag a DAC élvonalbeli szereplése során:
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
|
1985/86 |
30 |
27 |
0,9 |
43 |
1,43 |
2,33 |
-16 |
1986/87 |
30 |
46 |
1,53 |
35 |
1,17 |
2,7 |
11 |
1987/88 |
30 |
39 |
1,30 |
36 |
1,20 |
2,5 |
3 |
1988/89 |
30 |
37 |
1,23 |
41 |
1,37 |
2,6 |
-4 |
1989/90 |
30 |
30 |
1,00 |
43 |
1,43 |
2,43 |
-13 |
1990/91 |
30 |
39 |
1,30 |
36 |
1,20 |
2,5 |
3 |
1991/92 |
30 |
46 |
1,53 |
46 |
1,53 |
3,07 |
0 |
1992/93 |
30 |
46 |
1,53 |
36 |
1,20 |
2,73 |
10 |
1993/94 |
32 |
62 |
1,94 |
47 |
1,47 |
3,41 |
15 |
1994/95 |
32 |
41 |
1,28 |
42 |
1,31 |
2,59 |
-1 |
1995/96 |
32 |
41 |
1,28 |
76 |
2,38 |
3,66 |
-35 |
1996/97 |
30 |
29 |
0,97 |
45 |
1,50 |
2,47 |
-16 |
1997/98 |
30 |
26 |
0,87 |
51 |
1,70 |
2,57 |
-25 |
1999/00 |
30 |
24 |
0,80 |
42 |
1,40 |
2,2 |
-18 |
2008/09 |
33 |
32 |
0,97 |
59 |
1,79 |
2,76 |
-27 |
2009/10 |
33 |
28 |
0,85 |
47 |
1,42 |
2,27 |
-19 |
2010/11 |
33 |
24 |
0,73 |
39 |
1,18 |
1,91 |
-15 |
2011/12 |
33 |
21 |
0,64 |
63 |
1,91 |
2,55 |
-42 |
2013/14 |
33 |
29 |
0,88 |
57 |
1,73 |
2,61 |
-28 |
2014/15 |
33 |
32 |
0,97 |
44 |
1,33 |
2,3 |
-12 |
2015/16 |
33 |
38 |
1,15 |
42 |
1,27 |
2,42 |
-4 |
2016/17 |
30 |
37 |
1,23 |
34 |
1,13 |
2,37 |
3 |
2017/18 |
32 |
46 |
1,44 |
32 |
1,00 |
2,44 |
14 |
2018/19 |
32 |
63 |
1,97 |
37 |
1,16 |
3,13 |
26 |
Jelmagyarázat: az idény után a lejátszott mérkőzések száma (1), lőtt gólok száma (2) és mérkőzésenkénti átlaga (3), bekapott gólok száma (4) és mérkőzésenkénti átlaga (5), a mérkőzésenkénti összesített gólátlag (6), az utolsó oszlopban pedig a gólkülönbség (7).
A klubtörténelem TOP 15 góllövője az élvonalban:
1 |
Diňa Pavol |
49 |
2 |
Radványi Miklós |
40 |
3 |
Pavlík Rudolf |
37 |
4 |
Pačinda Erik |
32 |
5 |
Mičinec Tibor |
28 |
5 |
Simon Gyula |
28 |
7 |
Fieber Péter |
23 |
8 |
Vida Kristopher |
22 |
9 |
Szarka Ákos |
21 |
10 |
Rimanovský Milan |
19 |
11 |
Zsákovics Tibor |
17 |
11 |
Šoltés Peter |
16 |
11 |
Jančula Tibor |
16 |
14 |
Ürge Jozef |
16 |
15 |
Majoros György |
15 |
Vida Kristopher 22 találatának köszönhetően már a TOP10 tagja, Kalmár Zsolt 13 góllal a megosztott 17. helyen áll.
Forrás: fcdac.sk