Városunk több alapiskolája már feltette a honlapjára, hivatkozva a Szlovák Köztársaság 678-as számú, 2020. október 22-én kiadott kormányrendeletére, hogy az alsó tagozatos gyermekek, 10 éves korig csak az iskolák honlapjáról letöltött, kitöltött és aláírt nyomtatvánnyal mehetnek az őszi szünet után, vagyis kedden iskolába.
Ezeket a szülő által aláírt nyilatkozatot az iskolába érkező tanulóknak ugyanis kedden, november 3-án le kell adniuk (a nyomtatvány 30-án, pénteken reggel jelent meg a minisztérium honlapján).
Azok az alsó tagozatos tanulók azonban, akik 2020. október 30-ig betöltötték 10. életévüket, csak negatív teszteredmény felmutatásával mehetnek iskolába – amennyiben az illetékes minisztérium nem ad ki más hivatalos álláspontot.
A hétvégén sorra kerülő országos tesztelésen a 10 éves kor feletti állampolgároknak ajánlott részt venniük.
Ezt már olvasta?
Jövőre a gazdaság 2,5 százalékos növekedése várható – az árak esetében ennek a duplájával kell számítani
A szlovák gazdaság az idén és jövőre várhatóan 2,5%-kal...