Back to top

Zuzana Čaputová nyugalomra int

Publikálva: 2022, március 5 - 08:41
Szlovákiát nem fenyegeti közvetlen háborús veszély - mondta Zuzana Čaputová köztársasági elnök az ukrajnai helyzettel kapcsolatban.
Zuzana Čaputová nyugalomra int

Az ország polgárait arra kérte, őrizzék meg nyugalmukat. Szlovákia önállóságát a NATO védi - tette hozzá.

„Nincs ok pánikra. Maradjunk nyugodtak és megfontoltak. Válaszunk a jelenlegi helyzetre az legyen, hogy képesek vagyunk folytatni megszokott életünket, és ahogy eddig, legyünk szolidárisak és segítsünk az ukrajnai szenvedőknek“ - jelentette ki a köztársasági elnök.

Zuzana Čaputová megérti az emberek aggodalmát és bizonytalanságát, ám megjegyezte, hogy az országot a NATO és szövetségesei védik, a világ 30 erős országa, amely szövetség védelmére számíthatunk.

Az elnök asszony azt is megemlítette, hogy a nemzetközi közösség is egységes a kérdésben, az ENSZ 141 állama ítélte el az ukrajnai orosz agressziót.

Hangsúlyozta, mindenki vágyik a békére, annak feltételeit azonban nem diktálhatja egy agresszor.

„A béke olyan állapot, amelynek biztonságérzetet kellene hoznia a veszélyben lévők számára. Akkor tehetünk érte a legtöbbet, ha nem hagyjuk megtörni magunkat, ha nem veszítjük el emberiességünket, együttérzésünket és hitünket az igazságosságban“ - emelte ki Zuzana Čaputová.

teraz.sk, -rovin-

Ezt már olvasta?

Cookies