Back to top

A Zsolna-DAC mérkőzés előtt: Ismét izgalmas és szórakoztató?

Publikálva: 2021, október 16 - 09:20
A tavalyi ezüstérmes és a tabellanegyedik összecsapásával zárjuk a bajnoki idény alapszakaszának első felét. A Zsolna-DAC találkozó szombaton 16:00 órakor kezdődik.
A Zsolna-DAC mérkőzés előtt: Ismét izgalmas és szórakoztató?

Balla Béla nélkül, Dominik Kružliakkal a fedélzeten

Mögöttünk van a szezon válogatott mérkőzések miatti második szünete, amely során felnőttcsapatunkat tizenegy játékos is képviselte a nemzetközi porondon. Ezek a futballisták keddtől fokozatosan tértek vissza Dunaszerdahelyre. Legutoljára a panamaiak, Eric Davis és Cesar Blackman érkeztek meg, akik ma már a csapattal abszolválták a meccset megelőző utolsó edzést. „Ezért is raktuk át délutánra. Ez valamilyen szinten komplikációt jelent, ám nem fogjuk erre kibeszélni magunkat. A gárda nem készülhetett közösen, de nem is terveztünk drasztikus változtatásokat a játékunkban. Inkább arra használjuk ezt az utolsó pár napot, hogy felfrissítsük labdarúgóinknak a játékstílusunkat, a védekező és a támadó fázis egyes elemeit” – jelentette ki Németh Antal vezetőedző.

Jó hír, hogy mindenki egészségesen tért vissza a csapathoz. Ugyanez végre igaz Dominik Kružliakra is, aki egy hete partnerklubunk, a Somorja színeiben lépett pályára a Trencsén elleni felkészülési találkozón. Kalmár Zsolt, Brahim Moumou, Andrija Balić, Sainey Njie és Mateus Brunetti továbbra is harcképtelen.

Holnap a Zsolna otthonában lezárjuk az alapszakasz első felét, ahol a tavalyi ezüstérmes és a negyedik helyezett találkozik. Jelenleg azonban az utóbbi évekhez képest mindkét csapat a megszokottnál alacsonyabb helyen tanyázik a táblázaton. A sárga-kékek 15 ponttal ötödikek, a zsolnaiak egy pont lemaradással a hetedik helyen állnak.

„Egy magas iramú, színvonalas összecsapásra számítok. Mind az öt meccs, amiket ellenük vívtam eddig, izgalmas és szórakoztató volt. Nem könnyű Zsolnán nyerni, és nem csak a műfüves pálya miatt. Mindenképpen egy kemény találkozó vár ránk” – feltételezi a DAC 47 éves vezetőedzője.

Zsolnára már az eddigi asszisztens, Balla Béla nélkül utazik a csapat, aki a klubvezetéssel való kölcsönös megegyezés után visszatért az Akadémiára, ahol az ifjúságunk nevelését folytatja majd.

Edzőcsere

A válogatott meccsek miatti szünet alatt Zsolnán is végbement egy komoly személyi változás. A Fortuna Liga tavalyi szezonjában a legjobb vezetőedzőjének választott Pavol Staňot addigi asszisztense, Peter Černák váltotta a kispadon. Staňo vesztét az utóbbi hetekben mutatott rosszabb eredményesség okozta.

Pedig a zsolnaiak remekül kezdték az idényt, hiszen az 5. forduló után vezették a tabellát, és az Európa Konferencia Ligában egészen a play-offig jutottak. A legutóbbi öt bajnoki fordulóban azonban mindössze két pontot gyűjtöttek, ám azokat paradox módon a jelenlegi első két helyezett Nagyszombat és Slovan otthonában.

„Nem gondolom, hogy az edzőcsere komolyabb befolyással lenne a játékstílusukra. A Zsolnának megvan a saját filozófiája, amelyet az új edzővel is követni fog, aki ráadásul eddig is a csapat mellett dolgozott. Néhány játékhelyzet megoldását azonban biztosan megváltoztatják, erre pedig nehezen lehet felkészülni” – tette hozzá Németh Antal.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:
2020.07.04. – DAC-Zsolna 2:0, gólszerzők: Sharani, Kalmár (11m), 5747 néző
2020.10.03. – Zsolna-DAC 4:1, gólszerzők: Iľko, Kurminowski, Bichakhchyan, Kružliak (öngól) – Balić, 0 néző
2021.02.21. – DAC-Zsolna 1:1, gólszerzők: Nicolaescu – Jibril, 0 néző
2021.04.04. – Zsolna-DAC 3:3, gólszerzők: Ďuriš 2, Kurminowski – Ramirez 2, Balić, 0 néző
2021.05.01. – DAC-Zsolna 2:1, gólszerzők: Davis (11m), Taiwo – Paur, 17 néző

Történelem

A holnapi lesz a két csapat 58. élvonalbeli összecsapása. Az idősebb szurkolók biztosan emlékeznek még rá, hogy 1985 szeptemberében éppen a sárga-zöldek ellen szereztük meg az első gólunkat és győzelmünket is a legfelső osztályban (1:0, Majoros büntetőből). A mérleget az utóbbi években sikerült a magunk javára fordítanunk, amihez az a tény is hozzájárult, hogy a legutóbbi 16 összecsapásból mindössze egyet veszítettünk el.

A gólszerzéssel sem állunk hadilábon a Zsolna ellen, hiszen az MŠK elleni legutóbbi 10 meccs alkalmával legalább egyszer mindig betaláltunk. A jelenleg a Fortuna Ligában szereplő csapatok közül csak az Aranyosmarót ellen hosszabb az erre vonatkozó mérleg (14 mérkőzésem zsinórban legalább 1 gól).

Utoljára idén áprilisban vendégeskedtünk a Dubeň alatt, amikor is az első félidei gólzápor után 3:3-as döntetlen született. Ez az eredmény is hozzájárult egy érdekes statisztikához: a zsolnai műfüvön abszolvált legutóbbi hat egymás elleni összecsapás 27 gólt hozott, ami fantasztikus, 4,5-ös átlagot jelent meccsenként.

A DAC élvonalbeli gólszerzői a Zsolna ellen:
Kalmár, Ramirez
3 - Diňa, Vida K., Ljubičić, Davis
2 - Majoros, Liba, Radványi, Fieber, Regedei, Tomčák, Delarge, Pačinda, Bayo, Herc, Balić
1 - Leško, Medgyes J., Michalec, Bartoš, Pinte, Ürge, Weiss, Kuna, Trutz, Chytil, Kweuke, Brašeň, Ujlaky, Jurčo, Krišto, Szarka, Kwin, Polievka, Michalík, Divković, Ronan, SharaniNicolaescu, Taiwo
öngól - Králik
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)

Hol követhetjük a mérkőzést?

A holnapi találkozót élőben a következő csatornán követheti figyelemmel:
https://voyo.markiza.sk/ internetes televízió

Honlapunkon pedig élő szöveges tudósítással jelentkezünk.

A szurkolói útmutatót és a belépőjegyekről szóló információkat itt olvashatják.

Táblázat - Fortuna Liga 2021/22:
Teljes:
5. DAC 10 4-3-3 16:15, 15 pont
7. Žilina 10 4-2-4 15:12, 14 pont
Hazai pálya:
4. Žilina 5 3-0-2 10:6, 9 pont
7. DAC 5 2-2-1 9:8, 8 pont
Idegenben:
5. DAC 5 2-1-2 7:7, 7 pont
7. Žilina 5 1-2-2 5:6, 5 pont

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 27. idény, 820 mérkőzés: 293-202-325, gólarány 1007:1154
Žilina: 59. idény, 1723 mérkőzés: 731-383-609, gólarány 2690:2358

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 57 20-20-17, gólarány 67:82
Az ellenfél otthonában: 27 4-12-11, 28:51

A Fortuna Liga 11. fordulójának műsora:
Péntek, 2021. október 15., 17:00 ó: Liptovský Mikuláš-Trenčín
Szombat, 2021. október 16., 16:00 ó: Žilina-DAC, 18:00 ó: Zlaté Moravce-Sereď, Senica-Michalovce, Pohronie-Ružomberok
Vasárnap, 2021. október 17., 17:00 ó: Trnava-Slovan

A Zsolna-DAC bajnoki mérkőzés holnap 16:00-kor kezdődik, játékvezetők Kružliak - Hancko, Pozor.

Mint minden tétmeccsről, holnap Zsolnáról is élőben jelentkezünk szöveges közvetítés keretén belül. Kövesse a mérkőzést percről percre honlapunkon!

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Fortuna liga
Cookies