Back to top

Zsolna - DAC 2:2

Publikálva: 2016, július 18 - 06:04
Értékes pontszerezés Zsolnán! A végig fölényben játszó hazaiak kettő nullás vezetésre tettek szert, és már elkönyvelték a győzelmet, amikor a hajrában sikerült meglepnünk őket, és szinte a semmiből ledolgoztuk hátrányunkat. Sikeres volt tehát a bemutatkozásunk az idei szezonban. Külön öröm, hogy a kedvezőtlen időjárás és időpont ellenére 150 sárga-kék szurkoló volt szemtanúja a pontrablásnak.
Zsolna - DAC 2:2

A mérkőzés elejétől aktív játék zajlott a pályán, magas tempóban. A zsolnai Paur már a harmadik percben fejjel veszélyeztetett, Tofiloski hatalmas bravúrjának köszönhetően maradt érintetlen a hálónk. A 9. percben nekünk is akadt egy lehetőségünk, Šabala és Volešák párharcát követően Szarka Ákoshoz került a labda, ám elpuskázta a helyzetet. A 21. percben Letić lába lendült, a kapusunknak azonban nem okozott különösebb gondot a hárítás. Hat perccel később egy labdavesztést követően Hlohovský küldte be a labdát a 16-osunkba, ahol az üresen hagyott Diaz csapott le rá, s ha már megszerezte, kapura is küldte. Sajnos védhetetlenül – 1:0. A 34. percben Hlohovský több mint 20 méterről megeresztett szabadrúgása csattant a kapufán. Nem sokkal ezután Špalek növelhette volna a hazaiak előnyét, de kihagyta a ziccert. Öt perccel később Szarka készítette le a labdát Huknak, fiatal játékosunk azonban mellé durrantott. Az öltözőbe így egygólos hátránnyal vonultak be a csapatok. 

Nem cseréltek az edzők az első 45 percet követően. A második játékrész ott folytatódott, ahol az első véget ért. A hazaiak fürgébbek voltak az új műfüves pályájukon, a passzjátékuk is sikeresebb volt a miénknél. Legfeljebb szögletig jutottunk el, de a Volešák kapujára sokáig nem voltunk veszélyesek.  A hazaiak viszont újabb gólra tudták váltani fölényüket, a 77. percben Letić balról érkező beadását nem sikerült kivágnia Németh Zsoltnak, a védelmi hibát pedig Špalek kihasználta, Tofiloskinak másodszor is a kapuba kellett nyúlnia a labdáért – 2:0. Németh Krisztián a gólt követően pályára küldte a fiatal Černákot, nem sokkal később pedig Vida Kristopher is játéklehetőséghez jutott, gólhelyzetet azonban továbbra sem tudott kialakítani a DAC. Egészen a 89. percig, amikor is egy kapu előtti kavarodást követőn a rutinos Michalíkhoz pattant a labda, aki szinte a kapu torkából pofozta azt a hálóba - 2:1. A hazai drukkerek ekkor már ünnepelték a győzelmet, de  örömükbe meglehetősen keserű üröm vegyült, amikor a csereként pályára küldött Vida a ráadás pillanataiban egy remekbeszabott lövéssel egyenlített – 2:2. Gyönyörű bemutatkozás volt! A játékunkon még sok javítanivaló akad, de ezen a mérkőzésen dicséret illeti a fiúkat, hiszen a hazai fölény ellenére sikerült ledolgozni a kétgólos hátrányunkat, így pontot raboltunk Zsolnáról.

Ezen a meccsen bebizonyosodott, hogy soha nem adhatjuk fel a mérkőzést, mert az utolsó pillanatokban szerzett gólok is pontot érnek. Megvan tehát az első bajnoki pontunk a Fortuna Liga 2016/17-es idényében. Az első gólunkat a szezonban Ľubomír Michalík szerezte, második találatunkat pedig Vida Kristopher jegyzi. A pontrablást 150 dunaszerdahelyi drukker látta a helyszínen. Legközelebb egy hét múlva, július 24-én, vasárnap 19 órakor lépünk pályára Nagyszombatban.

Edzői értékelés:

Németh Krisztián, DAC: „Játékosaimon megmutatkozott az a mentalitás, amit szeretnénk, ha a fejükbe vésnének, mégpedig, hogy soha nem adjuk fel, és a küzdünk a végsőkig. A mai találkozón ennek meg is lett az eredménye. Az egy pont számunkra aranyat ér. Új csapatot építünk, időre van még szükségünk. A támadásainknál lehetett érezni, hogy nem volt még ideális az összhang. Köszönet illeti a szurkolóinkat, akik ma is ilyen szép számban elkísértek bennünket, és remélem, hogy egy hét múlva is ott lesznek velünk Nagyszombatban a megyei derbin. “

Adrián Guľa, Zsolna: „Igazi futballhangulat uralkodott ma a stadionban, sajnos nem sikerült itthon tartanunk a három pontot. Szomorúak vagyunk a pontvesztés miatt, mert kézben tartottuk a játékot, nincs mit a fiúk szemére vessek, jó teljesítményt nyújtottunk. A részletek döntöttek ezen a mérkőzésen, de ha így fogjuk folytatni, akkor az előttünk álló meccseken eredményesek lehetünk.“

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies