Back to top

Zoran Záhradník a DAC játékosa

Publikálva: 2023, február 23 - 06:16
A szlovák labdarúgás egyik legnagyobb tehetsége kölcsönbe érkezik a jelenlegi idény végéig, hároméves opcióval.
Zoran Záhradník a DAC játékosa

Tegnap este, a téli átigazolási időszak utolsó óráiban Zoran Záhradník a DAC játékosa lett. Klubunk vezetősége megegyezett a Nagymihállyal a 17 esztendős támadó a jelenlegi szezon végéig szóló kölcsönjátékában. Emellett a DAC három évre szóló opciót is szerzett a futballistára.

Zoran Záhradník (szül. 2005. augusztus 19-én) a Zemplén Nagymihály neveltje, ahol hat esztendősen indult a pályafutása. 16 évesen és 2 naposan mutatkozott be a felnőttek között, emellett mindössze egyetlen nap választotta el Andrej Rendla rekordjának beállításától, aki 2006. október 14-én egy nappal a 16. születésnapját követően lépett pályára az élvonalban.

„Zoran korosztálya egyik legtehetségesebb szlovák játékosa. Az elsődleges célunk, hogy beillesszük az edzésfolyamatunkba és hogy a lehető legjobban felkészítsük a felnőtt labdarúgásra. Az elkövetkező négy hónapban az A-csapatunkkal fog edzeni és a váltakozó pályára lépési lehetőségnek köszönhetően a somorjai farmcsapat színeiben futballozik majd” – árulta el klubunk sportigazgatója, Jan Van Daele.

Zoro eddig 15 rajtot gyűjtött a Fortuna Ligában, a legutolsót múlt szombaton éppen a csapatunk elleni összecsapáson. Főleg a támadóékként futballozik, ám a széleken vagy a középpályán is otthon érzi magát.

„Nagyon boldog vagyok, amiért ilyen változás állt be a pályafutásomban. Örülök a lehetőségnek, hogy folyamatosan a felnőttek között léphessek pályára a második ligás Somorja színeiben. Később szeretnék bekerülni a Dunaszerdahely kezdőcsapatába, a közeljövőben szívesen lődözném a gólokat a DAC mezében” – nyilatkozta a szerződése aláírását követően a 19 éven alatti korosztályos válogatott tagja, aki a múltban az U17-es és U18-as szlovák nemzeti csapatoknak is a tagja volt. 

dac1904.sk / Nagy Krisztián

Ezt már olvasta?

Cookies