Back to top

Yhoan Andzouana: Magas szintről szeretnénk indítani

Publikálva: 2024, június 28 - 08:44
„Szeretnénk olyan felkészültségi szintre eljutni, hogy azonnal képesek legyünk felvenni a tétmérkőzések ritmusát.” A DAC csapatkapitánya bízik benne, hogy tanulnak a tavalyi hibákból.
Yhoan Andzouana: Magas szintről szeretnénk indítani

Hétfőtől te és Ammar Ramadan is már a csapattal készültök. Hogyan teltek az előző heteid?
„Jól sikerült a nyaralásom, kipihentem magam. Frissen tértem vissza Dunaszerdahelyre, a felkészülés kezdetére. A válogatottbeli szereplésem is jól jött, hiszen nem estem ki a ritmusból. Volt egy Marokkó elleni vb-selejtezőnk, ahol kilencven percet abszolváltam.”

A nemzeti csapatban is balhátvédként számított rád a szövetségi kapitány. Ez azt jelenti, hogy a klubod után a válogatottban is leragadtál ennél a pozíciónál?
„Nem, jobb oldali szárnyvédőként is képes vagyok futballozni. Mindegy, hogy jobb vagy bal oldal, ahol a vezetőedzőnek szüksége van rám, ott igyekszem a legjobbamat nyújtani.”

 

A csapat már a múlt héten elkezdte a felkészülést, te a napokban tértél vissza az együtteshez. Milyen érzésekkel csatlakoztál a gárdához?
„Ugyanolyanokkal, mint amilyenekkel távoztam: örülök, hogy láthatom a csapattársaimat. Néhányan kölcsönjátékból tértek vissza, mindig jó találkozni a régi barátokkal. A srácok nagyon komolyan veszik a felkészülést. Ismerjük a sorsolás eredményét, tehát egy célkitűzés már megfogalmazódott a fejünkben.”

A tapasztaltabb labdarúgók közé tartozol, már több téli és nyári felkészülés is mögötted van. Mit vársz a mostanitól?
„Hogy nem követjük el ugyanazt a hibát, mint a tavalyi szezonban, amikor is rögtön az első meccseken hibáztunk, amelyek a szezon legfontosabbai voltak. Szeretnénk olyan felkészültségi szintre eljutni, hogy azonnal képesek legyünk felvenni a tétmérkőzések ritmusát. A legutóbbi idényben a Dila Gori már bajnoki mérkőzéseket játszott, mi pedig a felkészülésből érkeztünk a két csapat párharcára. Bízom benne, hogy a mostani kiírásban gyorsabban sikerül áthidalnunk ezt a különbséget.”

Ugyanazon a héten, amikor bemutatkozunk Európában, a bajnoki küzdelmek is megkezdődnek. Milyen szereplést vársz a ligában?
„Tulajdonképpen egész nyár nagyon kemény időszak lesz, heti két mérkőzésen lépünk pályára. Oda kell figyelnünk a szervezetünkre és a maximumot nyújtani. Rögtön az első fordulótól el kell kezdenünk a pontgyűjtést, hogy nem ismételjük meg a legutóbbi idény hibáit, amikor is a végén sikerült csak behozni a lemaradásunkat. Sokkal jobb lenne azonnal magas szintről indítani.”

A tavalyi szezonban bekerültél a Niké Liga álomcsapatába, tehát saját magasnak is magasra tetted a lécet. Hogyan szeretnéd tartani ezt a szintet?
„Mindent meg akarok tenni a csapat érdekében, hogy segíthessek a sikerek elérésében. Remélhetőleg minden rendben lesz és a sérülések is elkerülnek majd.”

Csapatkapitányként és az egyik legtapasztaltabb játékosként mindenki vezető szerepet vár el tőled. Hogyan igyekszel megfelelni az elvárásoknak?
„Szeretném stabilan legalább azt a teljesítményt nyújtani, mint a múlt szezonban. Tisztában vagyok vele, mit várnak el tőlem és azzal is, mit várok el saját magamtól. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ne okozzak csalódást.”

A mérkőzéseken bátran támaszkodhatunk a szurkolóink támogatására és a legutóbbi idényben azt is láthattuk, mennyire sokat ér a buzdításuk. Mit üzennél nekik?
„Szerintem a tavalyi idényzárás eredményessége miatt jobban bíznak bennünk. Mindent meg kell tennünk, hogy az egész szezon során megtartsuk a támogatásukat. Ez az egyik legfontosabb dolog.”

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: Yhoan Andzouana, DAC
Cookies