Back to top

Yhoan Andzouana: Magabiztos teljesítmény kell

Publikálva: 2023, március 2 - 11:00
„Remek a csapaton belüli hangulat, de mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy még nagyon hosszú út vár ránk.” Yhoan Andzouana nyilatkozata a hétvégi Rózsahegy-DAC ligameccs előtt, amellyel lezárjuk az alapszakaszt.
Yhoan Andzouana: Magabiztos teljesítmény kell

Mit vársz a Rózsahegy elleni mérkőzéstől?
„Idegenben teljesen más lesz a hangulat, mint otthon. A Rózsahegy tőlünk eltérő stílusú labdarúgást játszik, így majd a meccsen meglátjuk, melyik csapat képes rákényszeríteni az akaratát a másikra. Szerintem jó úton haladunk, és ezt szombaton is bizonyítani szeretnénk. Mindenképpen a három pontért utazunk, de ehhez magabiztos teljesítményt kell nyújtani.”

Általában a Rózsahegy elleni összecsapások szorosak. Hogyan emlékszel vissza az ellenük vívott, a szombatit megelőző meccsekre?
„Ezekre a találkozókra általában az a jellemző, hogy az első félidőben óvatosabban futballoztak a csapatok. Majd történik valami, ami miatt az egyik gárdának jobban ki kell nyitnia, ezért is lesz nagyon fontos, melyik csapat lesz képes megszerezni a vezetést.”

Vezetjük a bajnokságot. Felkészültetek arra, hogy mindegyik ellenfél az éllovast szeretné leginkább legyőzni?
„Nem gondolom, hogy ez így lenne. A DAC általában mindig a dobogón végez, így megszoktuk, hogy az ellenfelek alaposabban felkészülnek belőlünk és motiváltabban lépnek pályára.”

A Rózsahegy a felsőházban való szereplésért küzd. Szerinted előnyt vagy hátrányt jelent számukra, hogy ilyesfajta nyomás alatt fogadnak minket?
„Jó kérdés. Bár az egy pont is elég nekik a felsőházi részvétel kiharcolásárára, biztos vagyok benne, hogy győzni szeretnének – akárcsak mi. Tovább akarjuk nyújtani a veretlenségi sorozatunkat, bár azt is tudjuk, hogy a Rózsahegy ellen mindig egy picivel többet kell tennünk a siker elérése érdekében.”

Milyen a csapatban uralkodó hangulat?
„Remek, de mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy még nagyon hosszú út vár ránk. Viszont annak örülünk, hogy a tabella állásán visszatükröződik az elvégzett munkánk.”

A klub a saját költségén buszjáratokat indít Rózsahegyre, így sok szurkolókra számíthatunk, mint például Trencsénben, ahol a szurkolóink megtöltötték a vendég szektort…
„Általánosságban elmondható, hogy a drukkereink hangosabbak idegenben, mint a hazai csapat nézői. Ezzel rengeteg erőt adnak nekünk, hiszen halljuk őket. Értük is harcolni fogunk a hétvégén – úgy, mint mindig.”

Személy szerint te tudod, milyen érzés idegenben bevenni a Rózsahegy kapuját. Hogyan emlékszel vissza a találatodra a 2:1-re megnyert mérkőzésen 2021 szeptemberében?
„Remek érzés volt bennem, bár azt az összecsapást nagy hidegben rendezték. A hangulat miatt jobb a saját stadionunkban betalálni, de ha ismét bevenném a hazaiak kapuját, természetesen nem panaszkodnék. Az akkori gólom Hahn János szöglete után esett, amikor is Lamkel Zé a földre befejelte a beadást, ami hozzám pattant, én pedig kapásból tüzeltem. Szép gól volt, szívesen emlékszem rá.”

dac1904.sk / Nagy Krisztián

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Yhoan Andzouana
Cookies