Back to top

Yhoan Andzouana: A legjobb szezonom volt

Publikálva: 2024, május 21 - 22:39
„Rengeteget dolgoztunk az évad során, és ennek meg is lett az eredménye.” A DAC csapatkapitánya lett a Niké Liga 2023/24-es idényének legjobbja a balhátvéd posztján.
Yhoan Andzouana: A legjobb szezonom volt

Gratulálunk a szezon legjobb tizenegyében elfoglalt pozíciódhoz. Milyen érzéseid vannak ezzel kapcsolatban?
„Szerintem remek idényt zártam, akárcsak a klub, hiszen végül ezüstérmet szereztünk. Rengeteget dolgoztunk az évad során, és ennek meg is lett az eredménye.”

Első alkalommal kaptál helyet a liga álomcsapatában. Ez volt a legjobb idényed?
„Igen, mindenképpen.”

A csapat újra a második helyen végzett, de míg tavaly inkább úgy éreztük, elveszítettük a bajnoki címet, idén egyértelműen bravúr az ezüst. Csapatkapitányként hogyan értékelnéd az együttes szereplését?
„Rengeteget fejlődtünk, sok játékoson láttam, hogy több felelősséget vállal a gárda érdekében és éretteben futballozik. Ezt az egész tavasszal, de főleg az utolsó tíz mérkőzésen figyelhettük meg. Tudtuk, hogyan tartsuk meg az eredményt és azt is, miként vagyunk képesek vesztes állásból fordítani.”

 

A télen még az is kérdéses volt, hogy bejutunk-e egyáltalán a felsőházba, végül pedig sikerült a második helyen végeznünk. Mit gondolsz, mikor jött a fordulópont?
„Emlékezhetünk rá, hogy az egyik sajtótájékoztatón azt mondtam, hogy a dobogón végzünk majd. Úgy vélem, segített az a nyomás, ami a klub részéről jött és a DAC mezéből fakadt. Saját magunkat hoztuk ilyen helyzetbe, de felelősségteljesen álltunk a dolgokhoz, és végül sikerrel jártunk.”

Négy hét pihenő következik. Mik a terveid?
„A családommal Marokkóba utazunk, majd a válogatott összetartására vagyok hivatalos, ahol két fontos vb-selejtezőmérkőzés vár ránk. Lehet, hogy ezt követően a lányommal még ellátogatunk az Amerikai Egyesült Államokba.”

Ha visszatekintünk a most befejeződött idény utolsó részére, mit érhetünk el a következőben?
„Ha ugyanolyan ritmusban folytatjuk az új évadban is, mint a legutóbbi tíz meccsen, akkor nyomás alá helyezhetjük az éllovast. Az lesz a nyár elsőszámú célkitűzése, hogy minden ugyanolyan jól menjen, mint eddig. Meg kell tennünk azt a bizonyos újabb lépést előre.”

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: Yhoan Andzouana, DAC
Cookies