Back to top

Vizuális művészeti és grafikai táborok

Publikálva: 2022, június 10 - 07:05
Nyári vizuális művészeti és grafikai táborainkban megtanulhatod, hogyan kell ügyesen remek fotókat, egyedi grafikákat és kreatív videókat készítened, s mindezt egy ütős szöveggel kiegészítened.
Vizuális művészeti és grafikai táborok

Manapság fontos a vizuális tartalmak gyártása, s ha velünk tartasz, akkor a tabor ideje alatt erre is remek ötleteket kapsz, emellett pedig egy közel 100 négyzetméteres profi stúdióban is kipróbálhatod magad. Ebben pedig olyan szakemberek segítenek, akik közel két évtizede dolgoznak a szakmában, miközben évek óta oktatóként is segítik az utánpótlás nevelését. Minden nap egy-egy téma köré csoportosul, s míg délelőtt inkább elméleti ismeretekkel gazdagodhatsz, délután már a gyakorlat kapja a főszerepet. A lényeg a könnyed tanulás és a kreativitás kibontása, hogy örömet szerezve tanuljunk a bennünket körülvevő világról, miközben számtalan műszaki fortéllyal és ötlettel gazdagodunk. A tábor alatt nem csupán érdekes tudásanyaggal gazdagodsz, hanem remek csapatban is dolgozhatsz, akiket szintén magával ragadott a média világa. A táborok végén pedig egy saját magad által készített anyaggal mutatkozhatsz be egy kiállítás keretén belül.

A táborok és a kiállítás időpontja: 2022 augusztusa

Helyszín: a studio2020 műterme, Vásárút (Trhová Hradská)

Csoportlétszám: 15 fő/ tábor

Korosztály: 8-18 év

További információk: e-mail: info [at] fotosuli.sk (info@)info [at] paletta.sk (paletta.sk) , mobil: 0915 660 550

A foglalkozást az érvényben lévő óvintézkedések betartása mellett tartjuk.

Ezt már olvasta?

Cookies