A dunaszerdahelyi születésű, jelenleg fotózással és festészettel foglalkozó szabadúszó képzőművész műveinek bemutatójára sokkal többen voltak kíváncsiak, mint amennyien a kiállítótérbe befértek volna.
A csoportos és önálló kiállításokkal idehaza és külföldön is szereplő Farkas Szakáll Mária szerint a mostani rendhagyó, kamarajellegű tárlatán a strasbourgi kiállítása képeit tekintheti meg a nagyközönség. A tárlat pedig a vízről szól, „a víz az élet” momentumait járja körbe, s a természet inspirálta ötletekből feltöltődött mondanivaló áll a középpontban.
A kulturális hét keretében november 22-én (csütörtökön) a Lúdas Matyi c. színpadi játékot mutatják be a Fókusz Gyermekszínpad előadásában, ugyancsak a Csemadok házban, illetve november 23-án (pénteken) 17.30 órakor Balázs Lilla: Láni, látszani, láttatni – az iszlám követői Európában című előadására várják az érdeklődőket – de már a református templomba.
Ezt már olvasta?

A felújítás előtti utolsó kiállítás nyílt meg a Vermes-villában
A 23. Esztergomi Fotográfiai Biennálé kiállítása nyílt...

Bíró Szabolcs jubileumi estje a Csallóközi Könyvtárban
Tízéves lett az ANJOUK, Bíró Szabolcs nagyszabású...