A húszéves Vitális Milán a DAC futballistája lett, klubunkkal 2025. június 30-ig szóló szerződést írt alá. A Nyíregyházáról származó (szül. 2002. január 28-án) Vitális tízesztendős korától futballozik a győri ETO-ban, és egy szezon kivételével – amelyet Debrecenben töltött – megszakítás nélkül a zöld-fehér színeket képviselte. Ez a jelenlegi szezon végéig nem is változik, mivel egy kölcsönjáték keretében továbbra is Győrt erősíti.
Vitális Milán neve nem ismeretlen a szurkolóink körében. A középső középpályást, aki szélsőként is bevethető, ugyanis már láthatták a DAC színeiben a Ferencváros és a Slovan elleni felkészülési találkozókon, továbbá többször is bekapcsolódhatott az A-csapatunk edzésfolyamatába.
„Nagyon boldog vagyok, hogy aláírhattam a DAC-hoz. Úgy gondolom, ez egy fontos előrelépés a pályafutásom szempontjából. A DAC egy lépcsőfok, amely még magasabbra juttathat. Természetesen minden tőlem telhetőt megteszek, hogy megszolgáljam a bizalmat. Elsősorban a Győr színeiben szeretnék olyan teljesítményt nyújtani, amellyel alátámasztom, hogy a fejlődésem jó irányba halad. A győri évek után pedig igyekezni fogok, hogy minél több játékpercet abszolválhassak a Dunaszerdahely mezében. Tudom, hogy képes vagyok még jobban futballozni és főleg mentálisan kell javulnom. Igyekszem a lehető legjobban végezni a munkám és bízom benne, hogy ez meghozza a gyümölcsét” – nyilatkozta a szerződés-aláírást követően Vitális Milán.
„Ez az átigazolás jó példa arra, hogyan tudunk együttműködni az ETO és a DAC között. Milánnak először a zöld-fehérekért kell megküzdenie, és utána van perspektívája, hogy a DAC-ban is tündököljön. Az előttünk álló hónapokban teljes mértékben támogatni fogjuk őt és a csapatot is, és sikeres szezont kívánunk Milánnak az ETO-nál” – mondta Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója.
dac1904.sk
Ezt már olvasta?
Belépőjegyek a MOL Arénában megrendezésre kerülő válogatott mérkőzésre
2024. október 15-én, kedden 18:00 órától a DAC-stadionban...