Back to top

A visszavágón is kikapott a DAC

Publikálva: 2024, augusztus 2 - 06:21
Kettős vereséggel búcsúzunk az UEFA Konferencia Ligától. A vendégek vezető találatára Mendez válaszolt, de Yapi kiállítása és a második Zira-gól végleg megpecsételte a sorsunkat.
A visszavágón is kikapott a DAC

Nagy kihívás előtt állt a csapat, miután egy héttel korábban 4:0-ára alulmaradt Azerbajdzsánban a Zira otthonában. A játékosok ennek ellenére fogadkoztak, hogy mindent megtesznek a továbbjutás kiharcolásáért. Xisco Muñoz ezúttal a 4-4-2-es hadrendet választotta. 

Megpróbáltuk az első pillanattól irányítani a játékot, az első kaput eltaláló lövésünkre mégis a 10. percig várni kellett. Kacharaba tizenhatosba ívelt labdájára Trusa emelkedett a legmagasabbra, de fejese elhalt Tiago Silva kezében. A Zira játékosai nem siettek sehová, igaz, nekik nem is volt rá okuk. Ha kellett, körbepasszolgatták hátul a labdát, ha kellett, a kapusuk az időt húzta a kirúgásoknál. Nekünk illett volna futni az eredmény után, a B-középből jött is a „Harcoljatok, harcoljatok!” – buzdítás, de a helyzetek nem záporoztak – a 20. percben 1:0 volt a kaput eltaláló lövések száma. 

Egy perccel később Utzig került gólhelyzetbe, de a blokkba lőtte a labdát, nem tudta növelni egyébként is vaskos előnyét az azeri együttes. Ekkor még nem. De a 25. percben jött a fekete leves: Djibrila mindenkit lefutott a bal oldalon, majd visszatette a labdát a teljesen üresen érkező Utzignak, aki ezúttal már nem hibázott – 0:1. Focit követelt a B-közép, ők is tudták, hat gól kellene a továbbjutáshoz. A 31. percben ismét a vendégek kerültek helyzetbe, de elpuskázták a lehetőséget. A B-közép közben egy „Üdvözlünk itthon, Laci!” feliratú transzparenssel köszöntötte az öt év után Dunaszerdahelyre hazatérő Almási Lászlót.

A mérkőzés Herc távoli, de sajnos pontatlan próbálkozásaival folytatódott, igyekezetünk pedig a 40. percben góllá érett. Herc szabadsúgása után Mendez elé került a labda, aki a bal oldali kapufa segítségével kíméletlenül kirúgta a hosszú sarkot – 1:1

A szünetben egyik oldalon sem volt csere, a félidőt pedig egyértelműen mi kezdtük jobban. Andzouana szöglet utáni bombája centikkel suhant el a kapu felett, majd Bajo 30 méteres léc alá tartó lövését piszkálta ki ujjheggyel a vendégek kapusa, s végül Trusa próbálkozása is elhalt az egyik védő lábán. A közönség hangja visszatért a helyzetek láttán, de az 56. percben minden megváltozott. Yapi utolsó emberként lerántotta a kapura törő Akmedzadét – azonnali kiállítás és tizenegyes. A büntetőt a Zira kapitánya, Aliyev magabiztosan értékesítette – 1:2.

Tömeges cserék következtek mindkét oldalon, Xisco Muñoz Bősze Leventének is lehetőséget adott, aki így minden idők legfiatalabb játékosaként léphetett pályára az európai kupaporondon. Csodát azonban a cserék sem tudtak már tenni a lefújásig, ezért idén a tervezettnél korábban búcsúzunk a nemzetközi szerepléstől. 

Sajnos az új mez sem hozott szerencsét, és a fájó 4:0-s vereség után hazai pályán is alulmaradtunk az azeri Zirával szemben. Marad a Niké Liga, melynek küzdelmei során vasárnap az újonc Komáromot fogadjuk hazai közönség előtt. 

Edzői értékelés: 

 

Xisco Muñoz (DAC 1904): „Az értékelés ebben az esetben egyértelmű. Az ellenfél a párharc mindkét mérkőzésén jobb volt. Jobban odafigyeltek azokra a részletekre, melyek eldöntenek egy ilyen meccset. A Zira játékosai gyorsabbak voltak. Nem marad más hátra, mint folytatni a kemény munkát, hogy elérjük ezt a szintet. Voltak olyan szakaszai a találkozónak, amikor helyzeteket tudtunk kialakítani, volt lehetőségünk gólt lőni, de nem éltünk vele, ráadásul elkövettünk egy buta hibát, ami miatt megfogyatkoztunk. Jött a kiállítás és a tizenegyes. Abban a pillanatban tulajdonképpen eldőlt a mérkőzés. El kell gondolkodnunk, hogyan tudunk tovább lépni, hogyan tudunk feljavulni. Keményen kell dolgoznunk a jövőben.”

ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

DAC 1904 - PFC ZIRA 1:2 (1:1)
UEFA Konferencia Liga, 2. selejtezőkör, visszavágó mérkőzés, MOL Aréna, Dunaszerdahely, 2024. 8. 1., 20:30
Játékvezetők: Jovan Kačevski (MKD) - Slagjan Markoski (MKD), Branko Putilin (MKD)
Nézőszám: 3754
Gólszerzők: 40. Mendez, ill. 25. Utzig, 57. Aliyev (11 m)
Sárga lap: 72. Andzouana, 77. Bajo, 85. Cuesta (másodedző), 88. Vitális
Piros lap: 56. Yapi
DAC 1904: Popović - Yapi, Kacharaba, Brunetti, Mendez - Herc (61. Vitális), Dimun (61. Bernát), Bajo (80. Tuboly), Andzouana (K) - Almási (61. Redzic), Trusa (74. Bősze)
Zira: Tiago Silva - Aliyev (K), Ruan, Mutsinzi, Djibrila (73. Bayramov) - Akmedzade (67. Kuliiev), Hajiyev, Ibrahimli (67. Ibrahim) - Nuriyev (67. Isayev), Utzig, Volkov (67. Martins Junior)


A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 37% : 63%
Lövések: kapura: 5:3, mellé: 10:4
Szöglet: 5:6
Les: 0:1

Forrás: dac1904.sk


Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies