Az alig 12-13 fokos vízben rájuk váró táv 36,2 kilométer, amit a hatfős váltóval (Pék Dezső, Pék Endre, Nyáry Richárd, Petr Mihola, Magda Okurková, Radek Suchopa) igyekeznek majd sikeresen teljesíteni, méghozzá a 11 óra 6 perces világcsúcson belül, hiszen a csallóközi csapat nem csupán saját kedvtelésből vág neki a világhírű tónak.
A Sportfanatic különítménye egyébként összesen 11 főt számlál, s jövő hét csütörtökön előbb délután egykor a főtámogatónál, a DS-CAR-nál tesznek látogatást, majd a Városi Hivatalban Dunaszerdahely zászlaját is ünnepélyesen átveszik, s azután indulhatnak is a Bécsi repülőtérre, ahonnan egy németországi átszálással jutnak Glasgow-ba. Ez a polgári társulás már öt éve igyekszik segíteni a csallóközi tehetséges sportolóknak, hogy álmaikat megvalósíthassák. Utóbbi időszakban, ahogy azt vezetőjüktől, Hideghéty Tibortól megtudom, éppen a jeges úszásra fókuszálnak, amiben sok támogatójuk akad. A cégek legtöbbje éppen adója két százalékának felajánlásával támogatja a Sportfanatic céljait.
Visszatérve Skóciára elmondhatjuk, a szigetország időjárása nyáron sem hasonlítható a csallóközihez, éppen ezért ugyan augusztusban a legmelegebb a tavak vize, de így is 15 fok alatt marad és a hőmérséklet is jóval a hazai 30 alatt található. A pingvinek két hajót bérelnek majd, s kezdésként a Loch Lochyt és Loch Oich tavakat kívánják majd átúszni, második napok pedig jó idő esetén következhetne a 36,2 kilométeres Loch Ness, amelyet úgy úsznak majd át a csapat tagjai, hogy minden úszó egy órát teljesíthet és ezután váltania kell. Ez azt jelenti, hogy a csúcsközeli időért mindenki nagyjából kétszer úszna, vagyis kétszer is meg kellene küzdeniük a víz hőmérsékletével.
Amint azt Nyáry Richárdtól és Pék Dezsőtől megtudom, fél óra után már a hideg vízben nem érzik a végtagjaikat és éppen az izmok beállása jelenti a nehézséget a jeges úszóknak. Ezért igazán nagy fizikai teljesítmény az ilyen úszás, igaz, napjainkban a neoprénes ruhák nagy divatjának köszönhetően már sokkal könnyebben is teljesíthetőek ezek a távok a hideg vízben, de az éppen a teljesítmény lényegét, a saját határaink legyőzését veszi el.
A pingvinek egyébként is a jövő évre tervezett a La Manche átúszásra készülnek, amely a hároméves felkészülés legnagyobb kihívása, hiszen a szorost oda-vissza kívánják teljesíteni, ami 72 kilométert jelent majd, melyet a mai napig a szlovák és aseh váltónak sem sikerült megúszni. Ami a skóciai kalandot illeti, amennyiben sikerül teljesíteni a Loch Ness-i tavat, és továbbra is kedvező időjárás fogadja a csallóközieket, akkor a csapat tagja és a szlovák hosszútávúszó válogatott menedzsere és edzője, a csallóközi családi gyökerekkel rendelkező Rostislav Vítek szeretné átúszni egyedül is a tavat és egyéni világcsúcsot is megdönteni. Sőt, további kalandokat is terveznek, de erről majd folyamatosan informálják a közönséget és a dunaszerdahelyi.sk portálon is figyelemmel követhetik a pingvineket.
Ezt már olvasta?
Hét dunaszerdahelyi arany a Kovács Kata Zsófia emlékversenyen
Szombaton, október 5-én hetedik alkalommal rendezték meg...
Ilyen volt a HC DAC utánpótlás csapatainak hétvégéje
A hétvégén a HC DAC Dunaszerdahely U19 és U17-es csapatai...