Back to top

Vida Máté: Minden győzelem fontos

Publikálva: 2019, augusztus 15 - 12:51
Magyar középpályásunk megszerezte első találatait tétmeccsen a DAC mezében.
Vida Máté: Minden győzelem fontos

Vida Máté tavaly nyáron a budapesti Vasastól érkezett a Csallóközbe, és a tegnapi volt a 46. tétmérkőzése a DAC-ban. A Podkonice otthonában lejátszott kupamérkőzésen lőtte az első két gólját a csapat színeiben. „Nem volt egy egyszerű mérkőzés, hiszen lelkes ellenféllel találkoztunk, amely jól védekezett, nehéz volt őket feltörni. Az edző rengeteg mélységi beindulást kért tőlünk, ebből lett az első gólunk. Nehéz volt a második félidő is, de szerencsére Taiwo adott nekem egy nagyszerű gólpasszt – ezzel megvan ez első két gólom, aminek nagyon örülök és remélem, hogy még sok követi” – mondja a 23 éves középpályás.

Máté két gólja alapozta meg a továbbjutást jelentő 4:0-ás, kötelező győzelmet. „Mindegyik győzelemből erőt kell meríteni, hiszen az Európa-liga kiesés után egy kisebb gödörbe kerültünk, több kulcsjátékosunk is kidőlt, tehát tényleg mindenkinek kell az önbizalom és az ilyen találkozók nagyon jók erre.”

Az öltözői rend szerint nem fogja ingyen megúszni az első találatot. „Nem tudom, mennyibe fog kerülni ez a két gól, de a pénztárosunk, Krisz (Vida) már biztosan dörzsöli a tenyerét (nevet). Épp neki mondtam a meccs előtt, hogy még életemben nem dupláztam tétmeccsen. Nem tudom, mit fogok a jövő héten mondani… Biztos meg kell hívnom valamire a csapatot, és remélem, hogy a bajnoki összecsapás után is így lesz.”

A csapat programja nem hagy sok időt az ünneplésre, hiszen már vasárnap következik a Nagymihály elleni bajnoki mérkőzés. „Rengeteg javítanivalónk van a bajnokságban. Két vereség után vagyunk, a következő összecsapáson kötelező győzni. Biztos nehéz lesz, de bízunk benne, hogy rengeteg néző előtt aratunk majd jó játékkal győzelmet” – bizakodik a DAC egyik kulcsjátékosa, aki a szezon során eddig egyetlen percet sem hiányzott a pályáról.

 

Forrás: fcdac.sk

 

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Vida Máté
Cookies