Back to top

Vida Máté: Legalább olyan jó idényt szeretnék, mint a tavalyi

Publikálva: 2019, július 8 - 18:52
A magyar középpályás új számmal a hátán vág neki a 2019/20-as szezonnak.
Vida Máté: Legalább olyan jó idényt szeretnék, mint a tavalyi

Máté, hogyan értékelnéd a felkészülés eddigi menetét?

„Igazából elérte a célját, mert fizikálisan jó állapotban vagyunk. A felkészülési mérkőzések nem mindig úgy sikerültek, ahogy elterveztük, így szerencse, hogy nem tétmeccsek voltak. A helyzeteink megvoltak, például az utolsó, Vasas elleni összecsapáson rengeteg gólt kellett volna lőnünk a lehetőségeink alapján. Ebben a tekintetben még egyértelműen javulnunk kell, de a felkészülés elérte a célját, mindenki jó erőben van.”

Múlt pénteken a Vasas stadionavatóján vett részt a csapat. Milyen érzés volt pályára lépni az egykori klubod új otthonában?

„Érdekes, nem is igazán tudtam velem mit kezdeni az elején. Nagyon kellemes este volt az általam legjobban szeretett két gárda részvételével.”

Három napja még csak barátságos találkozón léptünk pályára, három nap múlva viszont már élesben megy a dolog, nem is akármekkora téttel. Mit vársz a Cracovia elleni találkozótól és az új szezontól?

„Legalább olyan jó idényt szeretnék, mint a tavalyi. Tisztában vagyok vele, hogy nehéz dolgunk lesz, hiszen kulcsemberek távoztak és a pótlásukra érkezetteknek még idő kell. Biztosan lesznek olyan találkozók, amelyeken megszenvedünk majd a sikerért, de ha eredményesen, gólokat szerezve leszünk képesek futballozni, akkor nagyon jó szezonunk lehet, hiszen úgy vélem, a pálya többi részén folyamatosan fejlődünk.”

Az új évadra mezszámot váltottál, az eddigi húszas helyett mostantól nyolcassal a hátadon szerepelsz majd. Miért pont erre a számra esett a választásod?

„A nyolcas a szerencseszámom. A tavalyi érkezésemkor Pačinda viselte, és mivel ő már hosszabb ideje futballozott Dunaszerdahelyen, nem akartam tőle elkérni, mostanra azonban szabaddá vált.” 

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Vida Máté
Cookies