Back to top

Vida Máté: holnapra el is felejtjük

Publikálva: 2019, szeptember 18 - 14:07
A hatodik, végeredményben döntő tizenegyest Vida Máté lőtte Füleken.
Vida Máté: holnapra el is felejtjük

„Nehéz mit mondani közvetlenül a lefújás után, hiszen még bennem vannak az indulatok, amiért teljesítményünk elmaradt a várakozásoktól. Nem tudtuk azt játékot nyújtani, mint az elmúlt három bajnoki mérkőzésen. Igaz, hogy a körülmények nem könnyítették meg a helyzetünket, de az ellenfélnek ugyanolyan rossz pályán kellett futballoznia, nem akarom erre kibeszélni magam. Nem igazán voltunk a legfrissebbek, de ez senkit sem érdekel – ugyanakkor az se, hogyan jutottunk tovább, holnapra el is felejtjük” - mondta röviddel a Fülek-DAC (0:0, büntetőkkel 5:6) kupamérkőzés lefújása után Vida Máté, aki a tizenegyespárbaj hatodik sorozatában volt sikeres. Mint pár pillanattal később kiderült, Jedlička védése mellett ez volt a tegnapi párharc döntő mozzanata.

„Biztos vagyok abban, hogy a Rózsahegy elleni egy könnyebb találkozó lesz, mint a tegnapi. Mindenkinek rendbe kell tennie magát fejben, mert a Fülek ellen mutatott teljesítménnyel és hozzáállással nem lehet pályára lépni. Mindenkinek tanulnia kell ebből a szerencsésen végződő pofonból. Az azonban pozitívum, hogy a büntetőpárbajban ennyire koncentráltak voltunk” – véli a DAC 23 éves magyar középpályása.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Vida Máté
Cookies