Back to top

Vida Kristopher Thaiföldön kérte meg kedvese kezét

Publikálva: 2020, január 11 - 16:27
Sok utazás, némi romantika és kemény pluszmunka – ez mind belefért házi gólkirályunk téli szünetébe.
Vida Kristopher Thaiföldön kérte meg kedvese kezét

Krisz, milyen volt a téli vakáció?
„Először is hosszú, de jól telt, rengeteg utazást iktattunk bele. Kipihentem magam, de mellette azért folyamatosan edzésben tartottam magam. Frissen és fitten tértem vissza.”

Úgy hallottuk, hogy a szünetbe egy kis romantika is belefért…
Igen, Thaiföldön megkértem a kedvesem kezét. Szerencsére igent mondott, így mindenki boldog. Jól alakultak a dolgok, minden úgy sikerült, ahogy elterveztem, tehát tényleg egy jó téli szünet volt.”

Az esküvőről már beszélgettetek?
„Még nem volt szó a konkrét időpontról, azt majd a közeljövőben átbeszéljük.”

Berlinben is jártál, ahol egy edzésprogramot abszolváltál. Ez saját elhatározás volt, vagy előírás?
„Az előző erőnléti edző, Laura Stosno-Krohn felajánlotta, hogy aki szeretne, az kiutazhat hozzá Berlinbe, ő pedig biztosítja az edzésprogramot. Mindenképpen szerettem volna ezt kihasználni. Öt napot voltam kint, ezalatt tíz edzést abszolváltam. Keményen készültünk és úgy érzem, hogy sokat segített ez a pluszmunka.”

Milyen érzésekkel tértél vissza egy hónap elteltével Dunaszerdahelyre? Örülsz, hogy elkezdődött a felkészülés?
„Már nagyon vártam a visszatérést és hogy újra edzésbe álljunk. Egy futballista életében egy ideig jó a szünet, de aztán már unalmas lesz és szeretne visszatérni a pályára.”

Milyen célokkal vágunk neki a tavasznak?
„Reális cél lehet a kupagyőzelem, emellett pedig lőtávon belül tartani a Slovant a bajnokság elején. Meglátjuk, hogy tudnak-e ők is botlani és ha igen, akkor tudunk-e felfelé nézelődni.”

Mik az egyéni céljaid?
„Sikeresebb tavaszt szeretnék az ősznél és bekerülni a válogatottba – ezt a két dolgot mindenképpen el akarnám érni.”

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Vida Kristopher
Cookies