Back to top

Vida Kristopher: Teljesítettünk a drukkerek kívánságát

Publikálva: 2017, február 28 - 05:39
Előbb átvette az ősz gólja szavazáson elért második helyezésért járó oklevelet, majd góllal és gólpasszal járult hozzá csapatunk magabiztos győzelméhez. Vida Kristopher értékeli a szombati DAC-Tatran (5:0) bajnokit.

„Jó volt újra itthon játszani. Örülök, hogy az ősz gólja szavazáson dobogós helyezést értem el, plusz az is örömmel tolt el, hogy a győztes találat gólpassza is az én nevemhez fűződik. Köszönöm a rengeteg szavazatot és gratulálok Zsilenek (Zsivkovicsnak) a győztes gólhoz. Ami a szombati meccset illeti, sokat segített, hogy sikerült korán megszereznünk a vezetést, és ezzel ellenőrzésünk alá vontuk a mérkőzést. A vezető találat után azonban visszaesett egy kicsit a játékunk. Kár, hogy az első félidőben nem sikerült még két-három gólt lőnünk. A vezetőedző meg is említette ezt a félidei szünetben. Hangsúlyozta, hogy ez az egyetlen kivetnivaló a játékunkban, és ez az állás veszélyes is lehet. Azt kérte tőlünk, úgy menjünk ki a második játékrészre, hogy igyekszünk mihamarabb növelni az előnyünket. Sikerült is maximális összpontosítással kivonulnunk a második félidőre, és ez a befejezésekben meg is mutatkozott.

A második gólunk után picit fellélegezhettünk, míg ellenfelünk visszaesett, egyre inkább reménytelenebb helyzetbe került. Majd ezt követően sikerült nekem is betalálnom, ami nagy örömet okozott, hiszen egy újabb hazai meccsen iratkozhattam fel a góllövők közé. Mostanában az edzéseken is feltűnt, hogy a beadások mindig átjutnak a hosszú oldalra. A pénteki gyakorláson is egy ilyen gólt szereztem: keresztbe lőtték a labdát, ahol érkeztem. Szombaton pedig szintén így találtam be. Oda érkeztem, ahol lennem kellett, aztán már csak be kellett pöckölnöm. Szerencsére a háló engem is megfogott (nevet). Fantasztikus érzés volt, onnantól kezdve pedig már kezdett gálamérkőzés jellege lenni a találkozónak. Szerdán Kocsis Gergővel részt vettünk egy szurkolói beszélgetésen, ahol elhangzott az, hogy a drukkerek már szeretnének egy gálameccset látni a csapattól. Nagyon örülünk annak, hogy rögtön az első hazai összecsapáson teljesíteni tudtuk a kívánságukat.

A hangulat olyan volt, amilyet vártunk: fantasztikus. Rengeteg ember látogatott ki, szép idő volt. Mondhatjuk, hogy a szokásos DAC-hangulatot varázsolták a stadionba. Nagyon örülünk annak, hogy ennyien voltak ránk kíváncsiak, és ilyen sokan szurkoltak. Sokat segítettek abban, hogy ilyen jó mérkőzést játszhassunk. Már nagyon várjuk, hogy teljes egészében elkészüljön a stadion, hiszen akkor még több szurkoló állhat majd mögöttünk,” nyilatkozta Vida Kristopher, aki jelenleg négy találattal csapatunk második legjobb góllövője Erik Pačinda mögött.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Vida Kristopher
Cookies