Back to top

Vida Kristopher: Két csapat, amely szeret futballozni

Publikálva: 2018, november 30 - 10:20
Magyar támadó Zsolnán szerezte első gólját a DAC színeiben.

Vida Kristopher 2016 nyarán, a holland De Graafschap együttesétől érkezett Dunaszerdahelyre. A bemutatkozása jelesre sikeredett, a 2016/17-es idény nyitófordulójában akkora bombát lőtt a Zsolna-DAC (2:2) bajnokin, hogy egyből be is zsebelte a Hónap góljáért járó díjat. Idén áprilisban is betalált a soros ellenfelünk otthonában, akkor 3:2-re nyertünk. Elmondható tehát, hogy ül neki a zsolnai műfüves pálya. „Talán pont a műfű az oka, hiszen az én stílusomnak az fekszik a legjobban, ráadásul a gyerekkorom nagy részét is ezen a borításon futballoztam végig, tehát megszoktam. Valószínűleg a Zsolna játékstílusa is ül nekem, hiszen eddig szinte mindig sikerült jól teljesítenem ellenük. A hazai meccseken is adtam két gólpasszt, tehát szeretek ellenük futballozni, és remélem, hogy három ponttal térünk haza” - bizakodik a 23 éves szélső.

Krisz imigyen jellemezte a Zsolna játékát: „Hozzánk hasonlóan ők is egy olyan együttes, amely szeret futballozni, hátulról építkezve nem csak előre rugdossák a labdát, hanem igyekeznek kihozni azt. Nagyon gyorsan le tudnak fordulni, veszélyesek az ellentámadásaik. Holnap meg kell akadályoznunk a labdakihozatalt és a kontratámadásaikat.”

Zsolnán várhatóan a fagypont alá süllyed a hőmérséklet. A csapat erre is fel van készülve. „Sajnos ez vele jár, hiszen itt van december. Valószínűsíthető, hogy Zsolnán még hidegebb lesz, mint nálunk. A találkozó előtt alaposan be kell majd melegíteni, de nem lesz egyszerű. Ha sikerül győzni, akkor nem számít a hideg.”

Vida Kristopher hét találatával a csapat második legjobb góllövője a bajnoki idényben, 2016-tól összesítve eddig 18-szor rezegtette meg az ellenfelek hálóit. A táblázat második és harmadik helyezettjének holnapi rangadóján szívesen folytatná a gólgyártást, de egyértelműen a csapat sikerét helyezi az előtérbe. „Az összecsapás után a három ponttal lennék elégedett. Ha az megvan, akkor a mutatott játék másodlagos, a győzelem a legfontosabb. Személy szerint jó lenne ismét feliratkozni a góllövők közé, de a csapat sikere mindennél előbbre van. Remélem, a szurkolóink is velünk tartanak majd. Szerintem mindenki tudja, mennyire fontos az utolsó két forduló, amelyek során szeretnénk hat pontot gyűjteni, mert csak így tudunk harcban maradni a bajnoki címért. Arra kérek mindenkit, hogy kisérjenek el minket Zsolnára is, segítsenek nekünk és nyerjük meg együtt a szombati rangadót!”    

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Vida Kristopher
Cookies