Back to top

Vida Kristopher góljával győzött a DAC!

Publikálva: 2019, október 5 - 18:53
Öt és fél év után sikerült újra pontot szereznie a DAC-nak Nagyszombatban. Előbb Fábry, majd Vida Kristopher vette be a Spartak kapuját, míg a mi hálónk csak egyszer rezdült, ami azt jelenti, hogy kiválóan sikeredett a hosszú ideje tervezett nyeretlenségtelenítési művelet.
Vida Kristopher góljával győzött a DAC!

A Zsolna ellen aratott múlt heti győzelem megalapozta a jó hangulatot az öltözőben, Peter Hyballának pedig az volt a feladata, hogy ezt a kedélyállapotot a City Arénában is igazolni tudjuk. Akár három, de legrosszabb esetben egy pont formájában. Kevéssel a mérkőzés kezdetét jelző sípszó előtt változtatni kellett a kezdő tizenegyünkön. A válogatott meghívót kapott Koštrna fájlalta a bokáját, emiatt nem tudta vállalni a játékot, helyette Blackman került a csapatba. A kapitányi karszalagot ezért Kružliak húzta a karjára. 

Másfél órával a találkozó előtt óriási égszakadás volt Nagyszombat felett. A csapatot elkísérő szurkolóink abban bíztak, hogy a folytatás már gólzápor formájában érkezik majd. Ellenkező oldalról viszont gyalázkodás előzte meg a gólgyártást. Még mielőtt a játékvezető a sípjába fújt volna, a nagyszombati B-közép egy barátságosnak a legkisebb jószándékkal sem nevezhető óriás drapit húzott ki a feje fölé, melyen magyar fordításban az állt: „Hol a hazátok, ti se szlovákok, se magyarok?!” Mindezt egy lovon ülő, DAC-drukker figurájával fűszerezték meg, és természetesen zengett-zúgott az „Üsd fejbe a magyart!” – rigmus is. Nagyszombatba valószínűleg még nem jutott el, hogy a gyűlölet nem pálya. Költői a kérdés: ezzel a jelenettel is ugyanolyan mélyen foglalkozik-e majd a szlovák sajtó, mint a szeptember 9-i magyar-szlovák Eb-selejtezőn történtekkel?

Egy biztos, bennünket a meccsen történtek jobban érdekeltek, mint a komplexusokkal küzdő nagyszombati drukkerek. Már csak azért is, mert rögtön az első támadásunkat gólra váltottuk! Az 5. percben Ronan indított el egy akciót, és ahogy a társai felzárkóztak mellé, már látni lehetett, hogy ebből bizony veszélyes helyzet lehet. A hazai védelem szervezetlenül kereste a helyét, Vida Kristopher ziccerét még hárította Rusov kapus, Fábry pedig a lepattanóból vezetéshez juttatta csapatunkat – 0:1. 

Rég volt már ehhez hasonló belépőnk egy meccsbe, ezért kissé tartottunk attól, tudjuk-e kezelni, hogy mi rúgtuk az első gólt, és nem az ellenfél. És tudtuk! Kisebb hibákkal ugyan, de szervezetten játszottunk, és inkább a mi akaratunk érvényesült. Na jó, azért a Spartak is igyekezett mielőbb egalizálni. Vida Kristophernek a gólvonalról kilépve kellett kivágnia Gamboš labdáját, Lovat pedig ordító helyzetben csak az oldalhálót találta el fél órányi játék után. Ezzel együtt is jó teljesétményt nyújtottuk, a 40. percben pedig Oravec lábában maradt a gól. Az egész egy szöglettel indult, majd valahogy elé került a labda, és azonnal tüzelt. Rusovnak kellett nagyot védenie.

Térfélcserét követően viszont harapósabbak voltak a piros-feketék. A második félidő első harmadában bizony a kapunk elé szegeztek bennünket, és nem tudtunk mást tenni, mint védekezni. Éreztük, hogy elég egy kisebb hiba, vagy koncentrációs zavar, és meglehet a baj. Hát, meg is lett. A 68. percben nagyon üresen hagytuk a Spartak bal szélsőjét, Lovatot, aki előtt hatalmas szabad terület nyílt, amit kihasználva Jedlička mellett a kapuba talált – 1:1. 

A meccsnek ebben a periódusában arra lehetett számítani, hogy vendéglátóink minden erejükkel törekednek majd a vezető találat megszerzésére, de sikerült összeszednünk magunkat, és kijöttünk a hazaiak szorításából. A kapunk mögötti lelátón meggyújtott görögtüzek sem vonták el a figyelmünket, Jedlička pedig a neki címzett válogatott szidalmazások ellenére is higgadt maradt. Hogy sajátjaik buzdítása helyett miért a DAC szidalmazásával, majd a szlovák himnusz eléneklésével foglalkozott ilyenkor a hazai szurkolótábor, azt tőlük kellene megkérdezni. Hazai részről meglehetősen gyér érdeklődés jellemezte a kerületi rangadót, a meccsre mindössze 3949-en váltottak jegyet, köztük 325 DAC-drukker. Egy biztos, játékosainkat sokkal jobban foglalkoztatták a pályán zajló történések, ennek pedig egy szép találatban meg is lett az eredménye. Ronan sarkazása után a csereként pályára lépő Divković passzolt Vida Kristopherhez, aki életében először bevette a Spartak hálóját – 1:2. 

Divković érkezésével a taktikán is változtatott Hyballa: Vida Krisz áthúzódott a jobb szélre. Ricardo Chéu pedig kettős cserével igyekezett frissíteni a sajátjai játékán. De szögleteken – ebből egyébként 12-őt is rúghattak – és távoli szabadrúgásokon kívül tovább nem jutottak. Csapatunk a meccs vége felé a védelemre helyezte a hangsúlyt, átálltunk az ötvédős rendszerre: Oravecet vonta vissza az edző a hátvédsor tengelyébe. Ezt a kemény deffenzívát pedig már nem tudta feltörni a Nagyszombat, noha Yilmaznak a ráadás pillanataiban még volt egy gólért kiáltó helyzete, de szerencsénkre lecsúszott a lábáról a labda.

A Spartakot legyőzni odahaza mindig nagyon kellemes érzés. Még akkor is, ha a lelátón szinte csontig hatoló a hideg, és a hazai drukkerek a meccs döntő hányadában a szidalmazásunkkal voltak elfoglalva. Csattanós választ adtunk nekik, annyi szent! Öt pontra leráztuk a nyakunkról őket. Mit is mond a matek? Nekik kettőt kell nyerniük, nekünk pedig kettőt vesztenünk, hogy megelőzzenek bennünket. Hájrá! Ja, nem. A lényeg, hogy most két hétre elbúcsúzunk a bajnokságtól, és szurkolunk egy, (pontosabban két) nagyot Marco Rossi csapatának, majd október 20-án szépen megverjük otthon az Aranyosmarótot. Történjen minden a leírtak szerint!

Edzői vélemények:

Peter Hyballa (DAC): „Már a bemelegítéskor változtatnunk kellett az eredeti terveinken, mert Koštrna nem tudta vállalni a játékot egy kisebb bokasérülés miatt. Nem súlyos a sérülése, holnaptól ott lesz Pavel Hapal keretében, akivel személyesen egyeztettem telefonon. A meccsre nagyon jól felkészültünk, és jól is kezdtünk, gyors gólt szereztünk. Összeszedettek voltunk, jól cserélgettük a rövid és a hosszú passzokat. 20 perc után viszont feljött a Nagyszombat, elsősorban a széleken voltak veszélyesek. Nem tudtuk előttük lezárni a területeket. Sok volt a pontrúgás, az apró szabálytalanság. A pozíciós játékunk nem olyan volt, mint kellett volna, a hazaiak nem engedtek kibontakozni bennünket. Divkovićot azonban meg kell dicsérnem, aki a második gólunk előtt remek mozdulattal tette tovább a labdát. A Trencsén ellen jobbak voltunk, mégis kikaptunk. Ma viszont ez fordítva történt, de elismerésem a Spartaknak. Két hét múlva Aranyosmarót ellen lépünk pályára, remélem, akkor már Kalmár és Koštrna is rendelkezésemre állhat, mert nagyon rövid a kispadunk. Nem vagyunk a Slovan, akinek 20 egyforma kaliberű játékosa is van. Kalmár már elkezdte az edzéseket, de két nap után ismét fájdalmat érzett. A válogatott szünetben 13 játékosunk lesz távol, emiatt a megbeszélt edzőmeccset is kénytelenek voltunk visszamondani.”

Ricardo Chéu (Nagyszombat): „Az eddigi szezon legjobb meccsét láthattuk. Nem hiányzott az elszántság, mindkét csapat nyerni akart. Ilyen meccsek emelik a szlovák bajnokság színvonalát. A DAC-nak nagyon tehetséges játékosai vannak, de ma jobbak voltunk, és nem érdemeltünk vereséget, sőt a döntetlen is igazságtalan lett volna. Egyéni hibákat vétettünk a két bekapott gól előtt, de sok helyzetet kialakítottunk, melyekből viszont nem tudtunk profitálni. A második találat előtt ugyanolyan hibát követtünk el, mint a Slovan ellen. De nem okolok senkit, mert csapatként veszítettünk. A lefújás után négy-öt játékosom is elsírta magát az öltözőben, annyira akarták a sikert. A vereség ellenére büszke vagyok a srácokra, minden erejüket a pályán hagyták. Mi vagyunk a Spartak, ki kell szellőztetnünk a fejünket, és a szabadság után felkészülni a következő meccsre.”

FC SPARTAK NAGYSZOMBAT - FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY 1:2 (0:0)
Fortuna Liga, 11. forduló, City Arena, 2019.10.05., 16:30
Játékvezetők: Kružliak - Somoláni - Hancko
Nézőszám: 3949
Góllövők: 68. Lovat, ill. 5. Fábry, 74. Vida Kristopher
Sárga lap: 78. Mesík, ill. 38. Ramirez, 90+3. Jedlička
DAC: Jedlička - Blackman, Kružliak (K), Beskorovainyi, Davis - Vida Máté, Oravec - Fábry (68. Divković), Ronan, Vida Kristopher - Ramirez
Nagyszombat: Rusov - Turňa (K) (78. Yilmaz), Menich, Mesík, Lovat - Gamboš (66. Dangubić)- Gomes, Halilović (78. Grendel), Tešija, Dos Santos - Sobczyk

A mérkőzés statisztikája:
Labdatartás: 58% : 42%
Lövések: kapura: 4:3, mellé: 7:5
Szabadrúgás: 21:15
Szöglet: 12:3
Les: 5:2

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Fortuna liga
Cookies