Back to top

Vida Kristopher: A csapat ismét elindult a jó irányba

Publikálva: 2019, április 17 - 20:18
A magyar támadó érzi, hogy már nem kell sokáig várni az első tavaszi góljára.
Vida Kristopher: A csapat ismét elindult a jó irányba

Vida Kristopher szombaton másodszor lépett pályára az izomsérülése után, és Zsolna elleni 70 perc után most végig a pályán volt. Bár nem sikerült kapuba találnia, az InStat kimutatása szerint a Szered elleni mérkőzés második, az egész forduló harmadik legjobb játékosa volt. „Sajnos a góllövéssel ezúttal adós maradtam, de nagyon igyekeztem, mert azt mondhatjuk, hogy ez egy olyan meccs volt, ahol könnyebben lehetett volna gólt szerezni. Ez most nem jött össze, de szerintem jól ment a játék, a kiharcolt tizenegyessel vagy az utolsó találat előtti gólpasszal én is hozzátettem a magamét a sikerhez. Örülök, hogy kilencven percig a pályán tudtam maradni, hiszen a sérülésem óta ez volt az első végigjátszott meccsem. Szerintem a csapat ismét elindult a jó irányba és várjuk már a szombati találkozót.” Egyébként a rájátszás 4. fordulójában 9 DAC-játékos is ott volt a felsőház 20 legjobban értékelt játékosa között (lásd csatolt ábra).

Bayo távozása után épp a 23 éves szélső a DAC legeredményesebb játékosa, ám tavasszal még nem sikerült gólt lőnie. „Ez így igaz, és be kell vallanom, nagyon hiányzik Bayo, hiszen remekül együtt tudtunk dolgozni, sok területet nyertem a mozgásából kifolyólag. Az ő távozásának én megiszom a levét, de így is megvannak a helyzeteim, amelyek szép lassan bemennek majd, remélhetőleg újra indítva a gólgyártásom” - mondja Vida, akinek az idényben eddig 23 meccs és 8 gól a mutatója.

Javítani rajta szombaton, Nagymihályban lesz legközelebb lehetősége. Tavaly két különböző összecsapást vívtunk a keletiek ellen, hiszen odahaza 4:1-re lemostuk őket, idegenben viszont 0:1-es hátrányból voltak képesek ellenünk fordítani. Milyen mérkőzést vár Krisz a hétvégén? „A dunaszerdahelyi egy nagyon sima meccs volt, viszont azt tudtuk, hogy odahaza nagyon erősek és csak kevés csapat tud három ponttal távozni Nagymihályból. Ezt mi is megtapasztalhattuk tavaly, de remélem, hogy most javítani tudunk. Tisztában vagyunk vele, hogy ellenfelünk ma a Zsolna ellen lép pályára a Slovnaft Cup elődöntőjének visszavágóján, így remélhetőleg fáradtabbak lesznek, és ki tudjuk használni a jobb erőnlétünket. Remélhetőleg nem fog kelleni az utolsó percekig várni a gólra, szeretnénk a szeredi meccshez hasonlóan már hamarabb dűlőre vinni a dolgot. Mindenképpen a három pont a cél.”

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Vida Kristopher
Cookies