Back to top

VI. Felvidéki Vágta – összegyűjtöttük a tudnivalókat!

Publikálva: 2022, június 21 - 11:30
Június 25-én a sikabonyi reptéren rendezik meg a VI. Felvidéki Vágtát, amely számos programmal, Kézművesek udvarával, gazda- és termelői piaccal, a történelmet idéző lovasbemutatókkal és a Nemzeti Vágta előfutamaival várja a családokat – ezúttal teljesen ingyenesen.
VI. Felvidéki Vágta – összegyűjtöttük a tudnivalókat!

Nézzük címszavakban, mire számíthatunk:

  • egyedülálló lovasverseny és fesztiválhangulat – három előfutammal
  • a Vágtabuszok ingyenesen szállítják a helyszínre a látogatókat – a Vágtabuszok menetrendjét rövidesen közzétesszük
  • újdonság lesz a kézművesek udvara, ahol helyi és régióbeli kézművesek mutatják meg termékeiket
  • első alkalommal gazda- és termelői piac is várja a látogatókat, itt szintén a hazai árusok portékája kerül a standokra
  • a Csallóközi ízek utcájában a látogatók hamisítatlan csallóközi vendéglátásban részesülhetnek, ahol a kiváló fogások mellett minőségi borokat és pálinkákat is kóstolhatnak
  • A Kishuszár Vágta mellett ezúttal kocsitoló verseny is lesz, amelynek győztese ugyancsak kijut a budapesti Nemzeti Vágtára
  • a Hagyományőrző Lovas Betyárok Egyesület lovasbemutatójának köszönhetően a közönség bepillantást nyerhet a XIX. századi csikósvilág-életbe. A produkció során láthatják, hogy ló és lovasa milyen harmóniában éltek a pusztában. A lovasbemutató része lesz a lófektetés, a lóültetés, a karikásbemutató, a poharas vágta, az asszonynevelés, a Pusztapicknick és a Pusztaötös bemutató
  • a gyerekek szórakoztatására őket korabeli fajátékok várják, továbbá egy jurtában honfoglaláskori harci eszközöket próbálhatnak ki, de bepillantást nyerhetnek egy igazi parasztudvar életébe is 
  • lovasbemutató keretében a Bíró Kert Lovas Központ és az ARGYLL hagyományőrző egyesület megidézi a történelmet a 896-os csatajelenettel
  • a legkisebbeket interaktív gyerekműsorral várja a Glamour zenekar – a gyerekek többféle zenei stílussal ismerkedhetnek meg, a közös éneklés és a játékok az előadás részévé varázsolják a gyermekeket
  • Kollár Katalin, Kevicky Tünde és Érsek Rezső tolmácsolásában pedig felcsendülnek a 110 éve született Fényes Szabolcs zeneszerző legismertebb melódiái
  • az esti órákban a Fortissimo zenekar szórakoztatja a közönséget magyar retró és könnyűzenei slágerekkel – emellett érkeznek a világ legismertebb funky, pop, disco és R&B dallamai sajátos „fortissimós” hangzásban
  • a Dolly Plusssz hamisítatlan retro-hangulatot és nagyszerű bulit ígér – a „Magyar Rock And Roll Királynője”. Elhangzanak olyan legendás slágerek, mint a Vakáció a Lídón, a Hotel Menthol, a Micsoda Buli, a Meghalok, hogyha rám nézel vagy az Ábrándos szép napok...

A VI. Felvidéki Vágta programja:

10.00 – Kapunyitás – termelői piac és kézműves vásár, helyi étel- és italspecialitások, igazi csallóközi hangulat

11.00 – Ünnepélyes megnyitó a somorjai Csalló Néptáncegyüttes és a Pósfa zenekar produkciójával

12.00 – Látványos felvonulás a Felvidéki Huszár és Hagyományőrző Egyesület tagjaival, a versenyző lovasok, szereplők bemutatása, a nevező települések ismertetése

12.30 – VI. Felvidéki Vágta előfutamok

13.00 – Jó ebédhez szól a nóta – Vontszemű Zoltán prímás és Lakatos Gábor

15.30 – A Glamour zenekar interaktív gyerekműsora

16.30 – A Bíró Kert Lovas Központ és az ARGYLL hagyományőrző egyesület közös, 896-ot idéző bemutatója

17.00 – Žitnoostrovský galop – döntő

          – Kishuszár Vágta – döntő

          – VI. Felvidéki Vágta – döntő

18.00 – Eredményhirdetés, ünnepélyes díjátadó     

18.30 – Fényes est. Örökzöldek Fényes Szabolcstól a zeneszerző születésének 110. évfordulóján Kevicky Tünde, Kollár Katalin és Érsek Rezső előadásában

20.00 – A Fortissimo zenekar koncertje

22.00 – Dolly Plussz koncert a legismertebb régi és új slágerekkel

Ezt már olvasta?

Cookies