A pályázatok célja a magyar irodalom egyik legnagyobb alkotója, Arany János megidézése hommage, pastiche vagy egyéb lírai műfajban, illetve fordulatos novellákban, továbbá közel hozni a mai olvasókhoz a költő alakját, sorsát, művészetét magas színvonalú költemények, írások formájában - közölte az MTI-vel hétfőn a Magyar Írószövetség.
Mindkét pályázat kiírása szerint a Magyar Írószövetség, a Szépírók Társasága, a Fiatal Írók Szövetsége, a József Attila Kör, az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága és a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság tagjai küldhetnek be munkákat, tematikai megkötés nélkül. A versek és novellák beküldésének határideje október 10; a legfeljebb 50 sor terjedelmű költeményeket, illetve legfeljebb 25 ezer karakter terjedelmű elbeszéléseket szakmai zsűri bírálja el.
Mindkét pályázat első helyezettje 300-300 ezer, a második díjjal kitüntetettek 200-200 ezer, míg a harmadik helyezettek 100-100 ezer forint pénzjutalomban részesülnek; a zsűri által legjobbnak ítélt műveket a Magyar Írószövetség saját honlapján is publikálja.
Forrás: MTI
Ezt már olvasta?
2025-ben is keresik a felvidéki magyar női példaképeket
A Femine Fortis – Erős Nők polgári társulás tizedik...