Back to top

Velence, ahogy egy fotós és egy festő látja

Publikálva: 2016, január 20 - 15:49
Január 19-én került sor a városi művelődési központban Hodossy Károly fényképész és Pomothy László festő közös kiállításának megnyitójára.

Hodossy Károly és Pomothy László egy születésnapi ünnepségen találkoztak. A beszélgetés során derült ki, hogy szeretnek városokat festeni, fényképezni, ekkor jöttek rá arra, hogy mindketten mennyire szeretik Velencét. Tavaly augusztusban azután tettek követték a terveket, két napra elutaztak Velencébe. Kora hajnalban kelve utaztak be a városba, hogy a fotográfus ki tudja használni a megfelelő fényeket, a festő megtalálja a neki megfelelő szögeket. Hodossy Károly két nap alatt készítette a felvételeket, míg Pomothy László fél évig festette a kiállított képeket. Mindketten szerencsésnek érzik magukat, hogy egyrészt csodálatos helyszíneken csodálatos felvételek készülhettek, másrészt azért, mert ezzel örömet szerezhetnek a nézőknek - ahogy Hodossy Károly fogalmazott: minek az öröm, ha nincs kivel megosztani.
A fényképek és az akvarellek február 2-ig tekinthetők meg a városi művelődési központban, élvezzék hát Önök is a kiállítás képeit.

Ezt már olvasta?

Cookies