Back to top

Városunk kis polgárait köszöntötték

Publikálva: 2024, május 24 - 00:52
Május 23-án, csütörtökön ismét babazsivajtól volt hangos a városi hivatal.
Városunk kis polgárait köszöntötték

Tilajčík Edit sok szeretettel köszöntötte az egybegyűlteket a babaköszöntőn, amelyen a 2022 novemberében és decemberében, illetve a 2023 januárjában és februárjában született csöppségeket üdvözölte városunk vezetése, majd felkérte Puha Györgyöt, Dunaszerdahely alpolgármesterét ünnepi köszöntője megtartására.

Városunk alpolgármestere az önkormányzat és a saját nevében köszöntötte a gyermekeket és szüleiket. A szülőkhöz intézve szavait örömét fejezte ki, hogy gyermekük megszületésének csodáját ezúttal közösen is megünneplik a várossal. A születés csodájával együtt ugyanakkor feladatot, kihívást is jelent a gyermek, ezért fontos, hogy a társadalmunk egyik legnagyobb értéke, a család védőszárnyai alatt nőhessen fel – emelte ki Puha György, majd hozzátette: „Közösségünk elsődleges feladata a családok boldogulásának támogatása. Hiszem és bízom benne, hogy városunkban jó gyermeknek lenni, jó gyermeket vállalni és jó anyának lenni“.

Lacza Ilona, a Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár igazgatója is nagy szeretettel köszöntötte a babákat és szüleiket, majd elmondta, a babaköszöntők során első ízben, ám hagyományteremtő szándékkal ajándékkal érkeztek kollégáival. A városi, egyben járási könyvtár ugyanis egyéves tagságot ajánlott fel a kicsik szüleinek, melyet a gyermek és ifjúsági részlegen, illetve a könyvtár felnőtt részlegén használhatnak ki. Így, ha a szülők gyermekeik számára szeretnének kölcsönözni könyvet, vagy éppen gyermekneveléssel kapcsolatban olvasnának, esetleg pihentető olvasmányt keresnének, azt egy évig ingyenesen megtehetik a könyvtár felajánlása jóvoltából.

Az ünnepi köszöntők után vehette át a megjelent 19 gyermek, illetve szüleik Puha György alpolgármestertől az emléklapot, továbbá városunk ajándékát Nagy Darina hivatalvezető asszonytól, valamint a könyvtár ajándékát Lacza Ilonától, majd a szülők kézjegyükkel látták el a városi krónikát.

A kedves eseményt ezúttal is Bazsó Horváth Zsuzsanna, a Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola tanára fuvolajátékával tette még szívélyesebbé.

A 2024. májusi babaköszöntőn készült további képeinket megtekinthetik képgalériánkban.

Szöveg és kép: Rózsár Vince

Ezt már olvasta?

Cookies