Back to top

Városi temetők: hosszabb nyitvatartás a Mindenszentek ünnepe és a halottak napja alatt

Publikálva: 2021, október 26 - 13:41
November 1-jén Mindenszentek ünnepe, 2-án halottak napja lesz – a városi sírkerteket ebben az időszakban sokan keresik fel, megemlékezni elhunyt szeretteikről. Emiatt október 25-től egészen november 7-ig meghosszabbított nyitvatartással, reggel 8 órától 21 óráig várják a lakosokat a dunaszerdahelyi köztemetők, mondta el Simon Zoltán, a Municipal közterületfenntartó cégnek a városi temetőkért felelős munkatársa.
Városi temetők: hosszabb nyitvatartás a Mindenszentek ünnepe és a halottak napja alatt

Hosszabb nyitvatartás

Az üzemeltető ezekben a napokban kellő odafigyeléssel gondoskodik a folyamatos szemétszállításról, a nagyobb konténereket szükség szerint fogják kiüríteni. Emellett már korábban virágokat ültettek ki és füvet kaszáltak a sírkertekben. 

A katolikus világban jelentős ünnep idején

a Kisudvarnoki úti temető hosszabb ideig, reggel 8 és este 21 óra között lesz nyitva, míg a sikabonyi köztemető és az első világháborús hadifogolytemető, valamint a tejedi temető a nyilvánosság számára időbeli korlátozás nélkül látogatható.

Mécsesautomata és urnafal a nagytemetőben

Simon Zoltán elmondta, idén a Kisudvarnoki úti sírkertbe érkezők már használhatják azt a mécsesautomatát, amelyet a közelmúltban helyzetek ki a temető Kisudvarnoki úti bejáratánál. 

Az automatán kétnyelvű használati útmutató segít eligazodni, és 50 eurocentessel és/vagy és 1 euróssal működik, nagyobb összeget vagy papírpénzt sem lehet beledobni.

Rövidesen a nagytemető új urnafalában is lehetőség lesz a hamvak elhelyezésére, jelezte Simon Zoltán.

Ennek feltételeit a november 16-ai képviselő-testületi ülésen tárgyalják majd meg a városatyák, s azután lehet majd igénybe venni ezt a lehetőséget is,

fogalmazott a temetőgondnok. 

Nagyobb lesz a rendőri jelenlét 

Az ünnepi időszakban a városi és az állami rendőrség közösen készül, megerősített járőrszolgálattal. A két szerv együtt felügyeli majd a közrendet, illetve szükség esetén bekapcsolódik a forgalomirányításba. Egyben jelezték, hogy a kameraszolgálat is folyamatosan működik a temetőknél is, vagyis a térfigyelő kamerákkal is növelni kívánják a közbiztonságot. 

(nagy)

Ezt már olvasta?

Cookies