Back to top

A város pedagógusait köszöntötték

Publikálva: 2022, június 17 - 14:28
Dunaszerdahely város önkormányzata ma a városi fenntartású oktatási intézmények pedagógusait köszöntötte.
A város pedagógusait köszöntötték

Az előző két évben - a korábbiaktól eltérően - csendesebb, szerényebb körülmények közt valósulhatott meg a köszöntés, az idén azonban újra megtelt a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ színházterme nevelőkkel, tanítókkal, tanárokkal.

Makki Anikó és Inka Galbáčová, a Somorjai Művészeti alapiskola zongoratanárnői zenés köszöntője után Tilajčík Edit üdvözölte a város pedagógusait: „Külön öröm, hogy bár nem Comenius, a „nemzetek tanítójának“ születésnapján, de a régi hagyományhoz visszatérve fejezhetjük ki tiszteletünket és megbecsülésünket az Önök munkája iránt. Hiszen Önök azok, akik gyermekeink tudását gyarapítják, erkölcseiket csiszolják, tisztességes, becsületes és ismeretekben gazdag embereket faragnak belőlük“.

Dórák Lara Jázmin, a Vámbéry Ármin Alapiskola diákja, valamint a Smetana ligeti Alapiskola diákjai, Matúš Kerek és húga, Lea Kereková szavalatát követően Hájos Zoltán, városunk polgármestere szólt az egybegyűltekhez.

„A mai összejövetelt szokásunkhoz híven, március 28-án, Comenius születésének évfordulóján szerettük volna megrendezni, de a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos bizonytalanságok idén sem tették ezt lehetővé számunkra.

Úgy vélem azonban, minden nap, így a mai is megfelelő nap arra, hogy a város vezetősége nevében kifejezzem köszönetünket és nagyrabecsülésünket a Dunaszerdahely városa által fenntartott óvódákban és iskolákban dolgozó pedagógusoknak”

 - szólt városunk polgármestere.

Fialka Tamás, Dunaszerdahely diákpolgármestere a diákok nevében köszönte meg tanáraiknak a szeretetteljes felkészítést a nagybetűs életre.

A város iskolái diákjainak ünnepi szavalatai után Dr. Hájos Zoltán, valamint A. Szabó László és Karaffa Attila alpolgármesterek adták át munkájuk megbecsüléseként az iskolák pedagógusainak az emléklapokat.

Az aktív pedagógusok mellett a már nyugdíjba vonult pedagógusokról sem feledkezett meg a város vezetése, Comenius emlékéremmel köszönték meg több évtizedes kiemelkedő munkájukat.

A pedagógusnap hangulatát tovább emelte az ismert énekes házaspár, Józsa Janka és Kosár Szabolcs hangulatos műsora, melyet hatalmas tapssal jutalmaztak a jelenlévők.

Hájos Zoltán pohárköszöntőjében még egyszer megköszönte a pedagógusok áldozatos munkáját, sok sikert kívánva nekik a szakmai életben.

A városi pedagógusnap felvételei mnegtekinthetők képgalériánkban.

Szöveg és kép: -rovin-

Ezt már olvasta?

Cookies