Back to top

A város iskoláinak kiváló tanulóit díjazták

Publikálva: 2024, június 24 - 20:50
Június 24-én, hétfőn ismét diákokkal népesült be a városi hivatal Makovecz Imre-terme – a véget érő tanév diákszemélyiségeit köszöntötte városunk vezetése.
A város iskoláinak kiváló tanulóit díjazták

Tilajčík Edit, az ünnepi köszöntő műsorvezetője nagy szeretettel üdvözölte a megjelenteket Dunaszerdahely város önkormányzata és a városi képviselő–testület oktatási és kulturális, valamint ifjúsági és sportbizottsága nevében „Az iskola gyermekszemélyisége 2024“ rendezvényen.

Hájos Zoltán, városunk polgármestere szintén sok szeretettel köszöntötte a megjelenteket, majd az ünnepeltekhez fordulva kiemelte, városunk számára nagyon fontos esemény, hogy elismerő oklevéllel jutalmazhatja azokat a diákokat, akik kiemelkedő eredményeket értek el. Amiatt is fontos, mert ezek a diákok komolyan vették, amivel foglalkoznak, legyen az sport, művészet, vagy különböző tanulmányi versenyek.

„Aki pedig komolyan veszi a diákéletet, az bizonyára felnőttként is komolyan veszi majd a szakmai fejlődését“ – hangoztatta városunk polgármestere.

„Örülök, hogy ezeket a szép eredményeket elértétek, magatoknak és a szüleiteknek is örömet szereztetek ezzel. Köszönet a szülőknek, hogy támogattak titeket, köszönet a tanároknak, hogy felkészítettek. Városunknak is megtiszteltetés, hogy a versenyeken kiválóan képviseltétek iskolátokat, és Dunaszerdahelyt“ – zárta ünnepi gondolatait Hájos Zoltán.

A polgármesteri köszöntő után a művészeti alapiskola növendékei: Michaela Štullerová, Nina Sehnalová, Fehér Samuel, Czinege Tamara, Vörös Ádám, Viola Máté, Gányi Kristóf köszöntötték ünnepi műsorral a díjazottakat, majd a 2024-es év diákszemélyiségeinek értékelése következett. A díjazottak érdemeit Tilajčík Edit sorolta fel, miközben Hájos Zoltán, polgármester, Karaffa Attila, Dunaszerdahely alpolgármestere, illetve Gútay László, a képviselő–testület oktatási és kulturális bizottságának elnöke adták át az elismerő okleveleket, valamint városunk ajándékát a diákoknak.

Az iskola gyermekszemélyiségei 2024-ben:

Kodály Zoltán Alapiskola
Dziadek Tamás, 9. évfolyam
Komlós Eszter, 9. évfolyam
Orsolya Máté, 9.évfolyam

Smetana ligeti Alapiskola
Daniel Both, 9. évfolyam
Soňa Brezovská, 9. évfolyam
Nicolas Kesely, 9. évfolyam

Vámbéry Ármin Alapiskola
Bíró Péter Bendegúz, 9. évfolyam
Bosnyák Dóra, 9. évfolyam
Frigula Cyntia, 8. évfolyam
Neilinger Eszter, 8. évfolyam
Rajkovics Lia, 8. évfolyam
Somogyi Borsika Lili, 9. évfolyam
Szabó Rea, 8. évfolyam

Jilemnicky utcai Alapiskola
Jessica Korčeková, 4. évfolyam
Márk Matus, 8. évfolyam
Salima Miriam Mošaťová, 6. évfolyam
Adrián Novotný, 8. évfolyam
Alex Leó Puobiš, 8. évfolyam
Patrik Rácz, 9. évfolyam
Mark Soóky, 7. évfolyam

Szabó Gyula Alapiskola
Bors Pál, 9. évfolyam
Fónod Ádám, 9.évfolyam
Gányi Kata, 9. évfolyam
Ivicze Levente, 9. évfolyam
Melicher Antónia, 9. évfolyam
Nagy Lili, 9. évfolyam
Papp Anna Glória, 9. évfolyam

Művészeti alapiskola
Sofia Horváth
Németh Máté 
Nina Sehnalová

A diákok méltatását portálunkon olvashatják, illetve az ünnepi eseményen készült felvételeket is megtekinthetik.

Szöveg és kép: Rózsár Vince

Ezt már olvasta?

Cookies