Back to top

Várják a polgárok véleményét

Publikálva: 2017, október 4 - 08:08
A város vezetése több szinten is foglalkozik a közlekedési helyzet javításával, amelynek részleteiről Hájos Zoltán polgármester nyilatkozott a Dunaszerdahelyi Hírnök héten megjelent számának.

„A városközpont forgalmát szeretnénk tehermentesíteni és javítani annak folyamatosságát, miközben odafigyelünk a közlekedésbiztonságra is. Ennek jegyében elkezdődött a Nagyudvarnoki út és a Kürti út közti terhermentesítő út kiépítése, a közművesítés már korábban megtörtént, s a szakaszon kerékpárút is kiépítésre kerül, amely ugyancsak hozzájárul a városi közlekedés javításához. Közben pedig szeptemberben befejeződött a város központi körforgalmának átépítése, amely láthatóan gyorsítja a forgalmat.

A Fő utcán is szeretnénk javítani a közlekedés folyamatosságát, ennek jegyében a Dunaszerdahelyi Hírnök mellékletében (A lap mától kerül terítésre a város egész területén - szerk.megj.) egy kérdést teszünk fel városunk polgárainak, s arra várjuk a válaszukat, hogy támogatnák-e a postával szemben lévő gyalogosátkelőnél közlekedési jelzőlámpa felszerelését. Megkérnénk Önöket, hogy a kérdőívet elektronikus formában vagyis beszkennelve juttassák el a primator [at] dunstreda.eu címre, vagy adják le azt személyesen a városi hivatal portáján október végéig.

TÖLTSE LE A KÉRDŐÍVET!

Tudjuk, hogy egy problémás átkelőről van szó, amely az autósok és a gyalogosok számára is veszélyes, s ezen akarunk most segíteni. A jelzőlámpa egyébként munkanapokkor reggeltől délután öt óráig működne, s csak akkor állítaná le a forgalmat, amikor a gyalogos jelzi átjutási szándékát.

Október elsejétől pedig a korábbi képviselő-testületi döntés értelmében a teherforgalom kitiltása is megtörtént bizonyos útszakaszokról. A tiltás a Kodály Zoltán Alapiskolánál kezdődik, a Vasútsor utcán át a Pozsonyi úton át folytatódik. Hasonlóképpen a Reptér utcáról a Galánta felé tartó teherforgalom csak úgy jut át a városon, ha a Kertész és Czibók utcán haladva a Bécsi úton át kijutnak a 63-asra, ahonnan a bősi felüljárón keresztül érkezhetnek vissza a városba. Mindezen intézkedésekre azért volt szükség, mert kerékpárutat kívánunk kiépíteni, emellett az említett útszakaszon a teherautók fenntartják a forgalmat, valamint jelentős mértékben roncsolják az utak minőségét. Mivel a Vasútsor utcát is fel kívánjuk újítani, ezért nem szeretnénk, ha a kamionok ezt terhelnék, s ennek fényében a Karcsai útról érkező teherautók sem jöhetnek majd be a Vasútsor utcára, hanem ki kell menniük a 63-as útra és a bősi felüljáró felől érkezhetnek be a városba. A városi rendőrség ügyel majd a tiltás betartására, az első két hétben figyelmeztetnek, ezt követően fognak csak büntetni, hogy mindenkinek legyen elég ideje megszokni az új szabályokat.

További fejlemény, hogy a sikabonyi temető melletti kereszteződésnél, amely esetében a polgárok és mi is látjuk a körforgalom kialakításának szükségességét, már elhárultak a tulajdonjogi akadályok, így elkezdődik a tervdokumentáció elkészítése, s mivel megyei és városi utak találkozásáról van szó, ezért ismét Nagyszombat megyével közös projektként szeretnénk megvalósítani a körforgalom kialakítását.”

Megjelent a Dunaszerdahelyi Hírnök 2017/16.számában.

Ezt már olvasta?

Cookies