Back to top

„Varázsnak még mindig ott van a magyar konyha” – a Sikikonyha újabb sikerei

Publikálva: 2022, június 18 - 19:10
Verőfényes napsütés, hatalmas adag jókedv, finom ízek és kiváló hangulat jellemezte a Sikabonyi Közösségi Házban szervezett VIII. Sikikonyhát, a szabadtéri sütés és főzés, illetve a házi sütemények versenyét. A nagy hagyományokkal rendelkező főzőversenyre nem csupán a gasztronómia szerelmeseit, de a család minden tagját hívta és várta a házigazda Sikabony Polgári Társulás június 18-án.
„Varázsnak még mindig ott van a magyar konyha” – a Sikikonyha újabb sikerei

A szabadtűzön készült ételek versenyébe végül 13 csapat mérette meg magát, míg a házi sütemények egyre magasabb szintű versenyébe 22 ízes és egyedi finomság került a fehér asztalra. 

A hivatalos megnyitót 9 órakor tartották – ekkor a zsűri elnöke, Bene Sándor mesterszakács, az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend főtanácsosa köszöntötte a megjelent csapatokat, valamint a vendéglátókat, élükön Simon Ferenccel, a polgári társulás elnökével. Az öttagú zsűrit ezúttal Bene Sándor mellett Moór Csaba, a Széphalma hotel és ménesbirtok séfje, Izsák Lajos népi főzőmester, Puha György dunaszerdahelyi városi képviselő, valamint Nagy Attila, a Dunaszerdahelyi Hírnök és a dunaszerdahelyi.sk főszerkesztője alkotta. 

„A teremtő a mindennapi étkezés gondjával, nyűgével büntette az embert, de megáldotta az étel ízének, zamatának élvezetével. Az étkek és ízek harmóniájának megteremtése örök kihívás és feladat. Nincs nagyobb vagy tisztább öröm az életben, mint hogy embertársaink életét szebbé, derűsebbé tegyük egy jól elkészített étellel” – ezzel a gondolattal indította útjára a versenyt Bene Sándor.

A délre elkészült ételek zsűrizését még megelőzte annak a 22 finomságnak a megkóstolása és zsűrízése, amelyet a sikabonyi és dunaszerdahelyi hölgyek, lányok és asszonyok hoztak a sütemények versenyébe. Ezek között volt például zserbó, mézes hólabda, áfonyás túrós rétes, cseresznyés költemény, nyári citromos torta, répatorta vagy éppen lisztmentes, újragondot csokitorta. A bőség zavara és a sütemények sokszínűsége valóban embertpróbáló feladat elé állította a zsűrit.

Ezt követte az ételek zsűrízése. Volt halászlé, pacalpörkölt, mexikói babos gulyás, jókai bableves, szarvasgulyás, de hamburger vagy vaddisznógulyás is.

A nagy finálé, a díjak átadása előtt még Puha György, a sikabonyi településrész képviselője köszöntötte a csapatokat és a zsűri tagjait, valamint kiemelte a házigazdák fontos és közösségteremtő munkáját. Majd Bene Sándor mesterszakács vette át a szót, aki beszédében összegezte a jubiláló, tízéves Sikabony Polgári Társulás mgalakulását, érdemeit. 

„Engedjék meg, hogy legelőször nagy szeretettel és tisztelettel gratuláljak dr. Simon Ferenc úrnak, a polgári társulás elnökének a Szent György-díjhoz, amellyel a közösségben végzett munkáját ismerte el a Csallóköz-Szerdahelyi Kaszinó 1860 Városvédő Egylet.

2012 májusában az egységben az erő gondolata vezérelte a kis csapatot, akik elhatározták megalapítják a Sikabony Polgári Társulást, amelyet 2012. szeptemberében hivatalosan be is jegyeztek. Akkor 8 tagja volt a társulásnak – mára a taglétszám megközelíti a 400 főt.

(...) 2013-ban a romokban levő régi kocsma épületet és környékét a dunaszerdahelyi önkormányzat anyagi segítséggel, és sok magán felajánlással, több száz sikabonyi lakos fizikai és szakmai munkájával átépítették, és 2013. októberében át is adtak a jelenlegi formájában.

Az átadó ünnepségen Simon Ferenc, a Sikabony Polgári Társulás elnöke emlékeztetett a városrész évtizedekkel azelőtti gazdag kulturális életére, és jelezte, szeretnék az elkövetkezendő időszakban azt ismét fellendíteni, a lakosok aktív bevonásával. Hájos Zoltán polgármester úr akkor is hangsúlyozta, a Sikabony Polgári Társulás érdemeit, illetve a városrész lakóinak összefogását. »Ez az épület nemcsak közösségi ház, hanem egy szimbólum is az összefogásról« – jegyezte meg.

Az első főzőversenyre 2015. júniusában került sor, Sidó János ötlete nyomán. Én magam az akkori főzőverseny megnyitóján a következő idézettel kezdtem beszédemet: »Nyugalom, szeretet, béke és öröm uralkodjon ebben a házban, szolgálja az itteni közösség felemelkedését«. Amint az eltelt idő bebizonyította (...) ez az áldás beteljesedett.”

A verseny végeredménye a következőképpen alakult:

Sütemények versenye:

I. díj: Horváth Dóra / répatorta

II. díj: Magyarics Jutka / eperszelet

III. díj: Póda Krisztina / lisztmentes csokitorta újragondolva

Különdíjak: 

  • Molnár Ilona / mézes hólabda
  • Kovács Katalin / sikabonyi habos áfonyás
  • Póda Eszter / Eszter zebratortája
  • Vajas Krisztina / glutén- és laktózmentes nyári citromos tortal
  • Simon Anna / mézes lapok

Szabadtűzön készült ételek versenye:

I. díj: Sikikonyha / Jókai bableves

II. díj: Tűzoltók / tűzoltótokány

III. díj: Ismerjük egymást / szarvasgulyás

Különdíjak: 

  • Csak csajok / mexikói babos gulyás
  • Paródia / hamburgerköltemény
  • Istermeat / gulyás

A verseny zárásaként a bekapcsolódott csapatok, résztvevők a következő Mikszáth-idézetet vihették magukkal:

„Ha már elszállt minden hit a rög iránt, varázsnak még mindig ott van a magyar konyha. (...) Dőljék, omoljék minden a nagy divatok máglyáján, az ősi ételek ízét, hiteteket, magyarságotokat ne hagyjátok veszni.”

(nagy)

Ezt már olvasta?

Címkék: Sikikonyha
Cookies