A verseny ötletgazdája az iskola egykori igazgatónője, Cseh Mária Márta volt. Versenyünk célja a magyar tanítási nyelvű alapiskolák 8. és 9. osztályos diákjainak, valamint a középiskolák 1-4. évfolyamos diákjainak megmérettetése német és angol nyelvből. Emellett a verseny jó alkalmat nyújt a baráti kapcsolatok ápolására mind tanártársainkkal, mind a diákokkal.
Mind az alapiskolák, mind a középiskolák részéről nagy volt az érdeklődés, ez megmutatkozott a résztvevők létszámában is. Versenyünkbe 80 diák és 26 tanár kapcsolódott be. Közülük 59 diák versenyzett angol nyelvből, 21 pedig német nyelvből.
A verseny mindkét nyelvből 4 kategóriában zajlott: A kat.- 1.-2. évfolyam, B kat.-3.-4.évf., B+ kat.-anglofón/germanofón, C kat.-8.-9.évf.
A versenyzők először egy általános nyelvi tudásfelmérő tesztet oldottak meg, majd következett a szóbeli rész, ahol a diákok képleírás formájában csillogtatták meg tudásukat. Összesen 10 alapiskola és 9 középiskola képviselői látogattak el hozzánk. Az idei jubileumi év alkalmából több nyugalmazott idegennyelv-tanárunk is szívélyes meghívást kapott iskolánktól, amelyet mindannyian örömmel elfogadtak.
Vendégelőadónk pedig iskolánk egykori diákja, Orbán Gábor volt, aki a 3. és 4. évfolyam diákjainak tartott előadást külföldi tanulmányokkal, valamint az érvényesülési lehetőségekkel kapcsolatosan. Gábor a bécsi egyetemen tanult hadtörténet szakon, ahol sikeresen elvégezte a mesterképzést is, rendszeresen publikál németül és magyarul, jelenleg pedig társszerzője egy a második világháború tematikáját feldolgozó könyvnek.
Meghívott vendégeinknek a verseny végén az iskola igazgatónője, Valkai Anett egy szép köszönőlevelet adott át. A helyezést elért diákok angol, illetve német nyelvű könyvjutalomban részesültek, a legsikeresebbek, vagyis az 1. helyezettek pedig a vándorkupa boldog tulajdonosai lettek, melyet egy éven keresztül magukénak tudhatnak . Az összes részt vevő diák emléklapot kapott, ezzel is értékelvén a versenybe fektetett energiájukat és a ráfordított idejüket.
Ahhoz, hogy a verseny zökkenőmentesen és sikeresen lezajlott, sok tanár és diák munkájára volt szükséges. Ezért elsősorban gimnáziumunk vezetőségének tartozunk hálával, Valkai Anett igazgatónőnek, valamint Csicsay Bernadett helyettesnőnek. Továbbá elengedhetetlen volt az otthoni idegen nyelv szakos kollégák - Cseh Márta, Koczó Linda, Bereck Annamária, Nagy Bianka és Pintes Éva, a technika helyes működéséért felelős Földes József kolléga, valamint a háttérmunkát végző gazdasági felelős, Csóka Ildikó segítsége. A zsűriben tevékenykedő vendégtanárok– Pecsuk Gabriella, Hodossy Katalin, Mészáros Bodó Dalma, Csomos Benkovics Szilvia, Horváth Hôlka Denisza, Kovács Andrejkovics Éva, Karika Henrietta és Pogány Gabriella, valamint iskolánk nyugdíjba vonult tanárainak, nevezetesen Kósa Évának, Köles Katalinnak, Patassy Gabriellának és Molnár Juditnak zsűriben végzett munkája szintúgy köszönetet érdemel. És végül, de nem utolsó sorban az 1.B és 3.B osztályok diákjainak is köszönet jár precíz munkájukért.
Az eredmények pedig a következőképp alakultak:
ANGOL NYELV
A kategória: 1. hely - Leško Sophia Éva – Madách Imre Gimnázium, Somorja
2. hely – Kiss Flóra – MTNY Magángimnázium, Dunaszerdahely
3. hely – Zalka Mátyás – Madách Imre Gimnázium, Somorja
B kategória: 1. hely - Marczell Laura - MTNY Magángimnázium, Dunaszerdahely
2. hely - Gelle Sára - MTNY Magángimnázium, Dunaszerdahely
3. hely – Csölle Kristóf - Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely
C kategória: 1. hely – Raftik Emma – Bartók Béla Alapiskola, Nagymegyer
2. hely – Bugár Sára – Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta
3.hely –Varga Zoltán Bendegúz – Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely
B+ kategória:1. hely - Belko Róbert – Szabó Gyula 21. Szakközépiskola, Dunaszerdahely
2. hely – Fenyvesi Olívia – Selye János Gimnázium, Komárom
3. hely - Hodossy Réka - Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely
NÉMET NYELV
A kategória: 1. hely – Schnitz Viktória - MTNY Magángimnázium, Dunaszerdahely
2. hely – Lábodi Philip – MTNY Magángimnázium, Dunaszerdahely
3. hely – Kovarčik Beáta – - Selye János Gimnázium, Komárom
B kategória: 1. hely – Csáder Tamás – Madách Imre Gimnázium, Somorja
2. hely - Pinke Andrea - Selye János Gimnázium, Komárom
3. hely – Nagy Fábián - Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely
C kategória: 1. hely – Batta Gergely Sebestyén - Madách Imre Gimnázium, Somorja
2. hely – Boros Milán - Selye János Gimnázium, Komárom
3.hely – Fodor Fanny – Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely
B+ kategória: 1.hely – Kovarčik Sára - Selye János Gimnázium, Komárom
2. hely –Valks Dávid Dániel-Szabó Gyula 21. Szakközépiskola,Dunaszerdahely
3. hely - Kovács Berenice - Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta
Cseh Márta, az idegen nyelvi tantárgybizottság vezetője
Ezt már olvasta?
Erdélyi tanulmányi körutazás - Magyar és történelmi értékeink nyomában
A dunaszerdahelyi Közös Igazgatású Szakközépiskola...
A Kodály és a Smetana ligeti alapiskolákban is elindult az új tanév
A nyári szünet véget ért, kezdődhet az új tanév. Városunk...