Back to top

Változások a szemétszállítási díjkedvezményeknél

Publikálva: 2020, február 12 - 08:20
Noha a 2019-es évhez képest idén nem növekedett a szemétszállítási díj mértéke Dunaszerdahelyen, a díjkedvezmények igénylésénél azonban több változásra kell figyelni az arra jogosultaknak. Cikkünkben ezeket foglaltuk össze.
Változások a szemétszállítási díjkedvezményeknél

Idén változott, pontosabban egységesítve lett az 50%-os szemétszállítási díjkedvezmények igénylésének határideje, mégpedig az alábbi esetekben: 

– A 62–69 éves személyek (nyugdíjasok), akik nem rendelkeznek önálló keresettel, nincsenek munkaviszonyban és nem laknak közös háztartásban önálló jövedelemszerző tevékenységet végző, munkaviszonyban vagy időszakos munkaviszonyban lévő személyekkel. Tavaly ők még egész év folyamán kérhették a kedvezményt – idén csak 2020. március 31-ig tehetik meg. 

– Az anyagi szükséghelyzetben lévők tavaly csak január végéig kérették a kedvezményt, idén azonban ők is 2020. március 31-ig kérelmezhetik. 

– A súlyos fogyatékkal élő személyek, akik ún. ZŤP-kártyával rendelkeznek, és egyedül vagy a férjjel/feleséggel, illetve kiskorú gyermekkel, vagy csak a gondozóval, illetve másik ZŤP-kártyával rendelkező személlyel élnek közös háztartásban. Tavaly ők is egész év folyamán kérhették a kedvezményt, idén ők is szintén 2020. március 31-ig.

Fontos tudni, hogy aki ezt március 31-ei kérelmezési határidőt lekési, elveszti jogosultságát az illetékcsökkentésre. 

 

Változott továbbá a szemétszállítási díjkedvezmények igénylése a tanulók esetében is (90%-os kedvezmény).

2020-tól már csak a külföldön tanulók esetében kéri a városi hivatal az iskolalátogatási igazolást. Aki Szlovákia területén végzi tanulmányait Dunaszedahelytől több mint 80 km távolságban, annak nem szükséges felmutatni sem az iskolalátogatási igazolást, sem az ideiglenes elszállásolásról szóló igazolást. 

Azoknak a diákoknak, akik tanulmányaikat Dunaszerdahely 80 km hatósugarú körzetében végzik, már mellékelniük kell az elszállásolásról szóló igazolást. 

Kérelmezni azonban minden esetben szükséges. A díjcsökkentési kérelemben fel kell tüntetni a tanuló családi és utónevét, a személyi számát vagy a születési idejét. 

 

A 2019-es évhez képest 2020-ban nem növekedett a szemétszállítási díj mértéke sem, illetve nincs változás az alábbi kedvezményeknél sem: 

– Az 50%-os díjkedvezményt továbbra sem kell igényelni a 70. életévüket betöltött lakosoknak, ha a lakásban vagy a családi házban csak egyedül vagy a férjével/feleségével élnek közös háztartásban. A díjcsökkentés először abban az évben aktuális, amelyben a természetes személy betölti a 70. életévét. 

– Az 50%-os kedvezményt továbbra sem kell igényelniük a súlyos fogyatékkal élő kiskorúaknak (18 éves korig).

– A 90%-os kedvezményt továbbra is kérvény és igazolások alapján nyújt a városi hivatal azokban az esetekben, ha a kérvényező igazolni tudja, hogy több mint 90 napot nem tartózkodik Dunaszerdahely területén. 

A szemétszállítási díjkedvezményekre jogosultaknak a kérvényeket és az igazolásokat a városházán, az ügyfélfogadó irodában kell leadják. A 3. ablaknál kaphatók a helyben kitöltendő kérvény-nyomtatványok. Bővebb információkat a városháza központi ügyfélfogadó irodájában adnak a 3. számú ablaknál, valamint a 031/590 39 51-es telefonszámon. 

A Dunaszerdahelyi Városi Hivatal illetékes osztálya felhívja továbbá a kedvezményekre jogosultak figyelmét arra, hogy ezeket a díjkedvezményeket minden évben újra kell kérvényezniük, kivéve azokat, akiknek a kedvezmények automatikusan járnak. 

Ezt már olvasta?

Cookies