
A taxikban az ügyfeleknek már nem kötelező, csak ajánlott lesz a hátsó ülésen utazniuk. Mindezt pénteki sajtótájékoztatóján jelentette be Igor Matovič kormányfő és Ján Mikas tiszti főorvos.
Mikas elmondása szerint a vasárnapi egészségügyi nap megszüntetése egyben azt is jelenti, hogy vasárnap kinyithatnak a kiskereskedelmi üzletek.
Az élelmiszerüzletekben, éttermekben, büfékben ugyanakkor továbbra is be kell tartani a higiéniai előírásokat és biztosítani kell az üzlethelyiségek rendszeres, naponta történő fertőtlenítését.
A megfelelő fertőtlenítés végrehajtását továbbra is a regionális közegészségügyi hivatalok fogják ellenőrizni.
A testápolással foglalkozó létesítmények alkalmazottainak már nem kötelező, csak ajánlott lesz arcvédő pajzsot vagy védőszemüveget viselniük. Megszűnik az ügyfélnyilvántartás kötelezettsége is.
Szombat reggel 6 órától Szlovákia lakosai már Lengyelországba is korlátozások nélkül utazhatnak.
ma7.sk/ tasr
Ezt már olvasta?
Felhívás a Dunaszerdahely Városi Díjak 2026 odaítélésére
Dunaszerdahely Város Önkormányzata felhívással fordul a...
Az öröm gyertyája gyúlt ki Dunaszerdahely adventi koszorúján
Advent harmadik vasárnapján, ezüstvasárnap alkalmából...