Márciusban a válogatott mérkőzések miatt immár hagyományosan szünetel a szlovák élvonalbeli bajnokság, amelyekre jelenleg a DAC A-csapata bővebb játékoskeretének hét futballistája kapott meghívót.
Az elkövetkező napokban ismertté válik az idei Európa-bajnokság utolsó három résztvevőjének a kiléte. A kontinensviadal selejtezőjébe az Oliver Jürgenst is a soraiban tudó Észtország is bejutott, amely csütörtök este Lengyelországban vendégeskedik. A sikerük esetén az észtek ismét idegenben lépnének pályára, méghozzá a Wales-Finnország összecsapás győztese ellen. Ha holnap búcsúznak Lengyelországban, a második mérkőzésünk már csak felkészülési jellegű lesz, amelyen a már említett Wales és finnek közötti találkozó vesztesével mérkőznek meg.
Ammar Ramadan és a szír válogatott folytatja szereplését a 2026-os vb selejtezősorozatában. A kvalifikáció második fázisának harmadik és negyedik meccsén kizárólag az lehet a céljuk, hogy esélyesként megszerezzék a három pontot a Mianmar elleni páros mérkőzésen – először idegenben csapnak össze a felek, majd Szíria átmeneti otthonában, Szaúd-Arábiában.
Yhoan Andzouana Kongója semleges pályán, Franciaországban egy felkészülési találkozó keretében mérkőzik meg Gabonnal.
Európában folytatódnak a 21 éven alatti 2025-ös Eb selejtezői, amelyet Szlovákia rendez. Csinger Márk és Vitális Milán elutaztak a magyar válogatott összetartására, amely Moldovával játszik felkészülési mérkőzést, majd Kazahsztánba utazik selejtezőre.
A szlovák 19 éven alatti nemzeti csapatra két felkészülési összecsapás vár Írország ellen, méghozzá mindkettőt az akadémiánkon rendezik. Albert Rusnák szövetségi kapitány A-csapatunk bővebb keretének két tagját, Angyal Botondot és Matúš Kucmant is meghívta, akárcsak Jakub Zemkot a DAC U19-es gárdájából és az együttesünk kötelékébe tartozó Zoran Záhradníkot Somorjáról.
A DAC A-csapata játékosai válogatott fellépései 2024 márciusában:
Oliver Jürgens (Észtország) – a 2024-es Eb selejtezője, továbbjutásért zajló mérkőzés
2024.3.21., csütörtök, 20:45 óra, Varsó: Lengyelország-Észtország
2024.3.26., kedd, Cardiff vagy Helsinki: Wales/Finnország-Észtország
Ammar Ramadan (Szíria) – világbajnoki selejtezők, második szakasz
2024.3.21., csütörtök, 12:30 óra, Yangon: Mianmar-Szíria
2024.3.26., kedd, 20:00 óra, Dammam, Szaúd-Arábia: Szíria-Mianmar
Yhoan Andzouana (Kongó) – felkészülés
2024.3.25., hétfő, 20:30 óra, Chambly, Franciaország: Gabon-Kongó
Csinger Márk, Vitális Milán (Magyarország U21) – felkészülés és a 2025-ös Eb selejtezője
2024.3.21., csütörtök, 14:00 óra, Hidegkuti Nándor Stadion, Budapest: Magyarország-Moldova
2024.3.26., kedd, 15:00, Almati: Kazahsztán-Magyarország
Angyal Botond, Matúš Kucman (Szlovákia U19) – felkészülés
2024.3.23., szombat, 15:00 óra, MOL Akadémia, Dunaszerdahely: Szlovákia-Írország
2024.3.26., kedd, 11:30 óra, MOL Akadémia, Dunaszerdahely: Szlovákia-Írország
Nagy Krisztián / dac1904.sk
Ezt már olvasta?
A Slovan - DAC mérkőzés előtt: A saját kis részünkkel
A jubileumi év utolsó fellépését az éllovas és bajnoki...
Yhoan Andzouana: Az új szakvezető önbizalmat öntött belénk
„Igyekeztem a csapat segítségére lenni és a lehető...