Back to top

Valóban megszűnnek az étkezési utalványok?

Publikálva: 2020, május 25 - 07:53
Az elmúlt héten egyre több szó esett az étkezési utalványokról, azok értékeinek befagyasztása után pedig elképzelhető, hogy a jövőben már nem is lesznek.
Valóban megszűnnek az étkezési utalványok?

Előbb arról volt szó, hogy.a vendéglátóipar fellendítése érdekében csak az éttermekben lehessen majd fizetni az utalványokkal, s azokkal ne lehessen vásárolni az üzletekben, ahogy eddig. Erről Veronika Remišová beszélt még múlt vasárnap a köztévé politikai műsorában. Már ez is nagy ellenérzéseket váltott ki, mivel sokan úgy vélték, egy ilyen megoldásra leginkább a munkavállalók fizethettek volna rá, mert nem mindenki tud és akar vendéglőben ebédelni. 

Az utalványok viszont már hosszabb ideje vita tárgyát képezik, mert a munkaadónak értékük felett plusz kiadással járnak, miközben azon kereskedelmi egységnek, ahol azokat ételre vagy éppen élelmiszerre váltja a munkavállaló, úgyszintén költségekkel jár.

A héten viszont Igor Matovič kormányfő az érdekegyeztető tanács csütörtöki ülése után jelezte, nem a helyettese által jelzett úton szeretnének haladni, bár megérti Remišová véleményét a jelenlegi helyzetben. A kormányprogramban ugyanis az szerepel, hogy az alkalmazottak választási lehetőséget kapnak majd, hogy az utalványt vagy a pénzt választják.

A helyzet viszont még nem tisztázott,  a bizonytalanság pedig a munkavállalókat és a munkaadókat képviselő szervezeteknek sem tetszik, miközben legtöbben a juttatás megmaradása mellett foglalnak állást. Azt a legtöbb fél megérti, hogy egy drága eszközről van szó, viszont éppen ezért megoldási javaslatok is javasolnak. Ilyen lehetne az utalvány helyett egy személyhez kötött kártya kiadása, amelyre a korábbi jegyek értékét kapnák az alkalmazottak, s így jelentős bürokratikus és anyagi költségeket lehetne megspórolni.

Az már egyébként eldőlt, hogy az étkezési utalványok minimális értéke továbbra is 3,83 euró marad, mert az utazási költségtérítés összegét két évre befagyasztották, s ettől függ az utalványok minimális összege. Ezen juttatások értékének 55 százalékát a munkaadónak kell fizetnie, akkor ha egy alkalmazott legalább napi 4 órát dolgozik nála. Ahol van rá mód, ott a munkaadó ebédet is biztosíthat az utalványok helyett, de így is több mint egymillió alkalmazott ilyen formában kap juttatást az ebédre.

A kormányfő úgy gondolja, ha az emberek választhatnak majd az utalvány vagy a pénz között, akkor utóbbi mellett fognak dönteni, de nem akar nyomást gyakorolni a másik félre sem, ezért választási lehetőséget akarnak majd kínálni az alkalmazottaknak.

Egyelőre viszont még nincs törvényjavaslat, amikor kidolgozásra kerül, még várhatóan élénk vita alakul ki a témáról.

ma7.sk

Ezt már olvasta?

Cookies