Back to top

A vádliizom meghiúsította Koštrna álmát. Egyelőre.

Publikálva: 2019, október 8 - 09:37
Bár Kristián Koštrna tegnap elutazott a válogatott összetartására, a sérülése megfosztotta a nemzeti csapatban való bemutatkozás lehetőségétől.
A vádliizom meghiúsította Koštrna álmát. Egyelőre.

Már szombaton, a Nagyszombat elleni rangadó előtt nyilvánvalóvá vált, hogy Kristián Koštrna válogatottbeli bemutatkozása komoly veszélybe került. Bár Koštrna szerepelt a mérkőzés hivatalos jegyzőkönyvében, már a bemelegítés elején el kellett hagynia a pályát. „Először kaptam egy injekciót az orvostól, hogy érzéstelenítse a sérült helyet, de már a bemelegítésre készülődve a folyosón sejtettem, hogy nem jó a helyzet. Tettem még egy próbát a srácokkal a pályán, de nem akartam megkockáztatni, hogy tovább rontsak a sérülés mértékén.” Így a Kalmár hiányában a csapatkapitányi szalagot is viselő futballista csak a lelátóról követhette figyelemmel a rangadón aratott 2:1-es győzelmünket.

A 25 éves jobbhátvéd a folyamatos jó teljesítményével már szeptemberben kiérdemelte Pavel Hapal szövetségi kapitány válogatott meghívóját, ám akkor még csak a tartalékok között számított rá a cseh edző. Első alkalommal most, a Wales elleni selejtező (10.10., Nagyszombat) és a Paraguay elleni felkészülési mérkőzés (10.13., Pozsony) előtt került be a szűkebb keretbe.

Ahogy azt már Hyballa vezetőedző is említette a nagyszombati összecsapás után, Koštrna tegnap jelentkezett a válogatott somorjai összetartásán. Ezt követően a DAC és a szlovák válogatott csapatorvosával, Fegyveres Zsolttal mágneses rezonanciás kivizsgáláson esett át Pozsonyban. „Kiderült, hogy Kristiánnak kisebb sérülés van vádliizmában, ezért nem tarthat velünk,” tájékoztatott Fegyveres a Szlovák Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján.

„Nyilván nagyon csalódott vagyok, amiért nem maradhattam az együttessel és nem mutathattam meg magam a szövetségi kapitánynak. Azonban bízom abban, hogy lesz erre lehetőségem. Szeretnék ismét mihamarabb a pályán lenni és a teljesítményemmel elérni azt, hogy a szövetségi kapitánynak ne legyenek kétségei a tudásom felől,” mondta Koštrna, akit egyúttal megkértünk a nagyszombati Spartak elleni rangadó értékelésére is. „Úgy gondolom, hogy a srácok a maximumot nyújtották, a pályán hagyták a szívüket és megmutatták a futball iránti szenvedélyüket. Nagyon jól kezdtük az összecsapást, megszereztük a vezetést, de az idő múlásával a Nagyszombat is aktívabb lett. Igazság szerint a fociban néha rosszabb játékkal is lehet győzni, mi pedig nagyra értékeljük ezt a 3 pontot.” 

Forrás: dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Cookies