Back to top

Ünnepélyes oklevélátadás Dunaszerdahelyen

Publikálva: 2019, november 19 - 10:22
A Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Munka Főiskola Szent Erzsébet Szabadegyetemének ünnepélyes befejezésére a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban november 17-én került sor. Három éven át hallgattak előadásokat a résztvevők, hogy hitben és tudományban gyarapodjanak.
Ünnepélyes oklevélátadás Dunaszerdahelyen

Dr. Czellárik Mária bevezetője után az intézmény igazgatója, Herdics György mondott köszöntőt. Ezután Mészáros Péter ünnepi beszéde hangzott el. Többek között ezt mondta a végzős hallgatóknak: „Hogy mihez kezdhetnek mindezzel (a tudással)? Ezt bizony mindenkinek magának kell eldöntenie, és a megszerzett tőkét a maga módján kamatoztatnia. Remélem azonban, hogy az elmúlt években, előadóink elegendő szenvedéllyel és jártassággal hatottak Önökre, és megmutatták, hogy a tudásnak önmagában is értéke van: tanulni öröm, a megszerzett szellemi vagyon pedig önmagáért való jó. Kiszélesíti az elme határait, fejleszti a jellemet.”

Beszéde végén Szent Pálnak a rómaiakhoz írt leveléből idézett: „A hit hallásból ered. Hasonlóképpen, ahogyan az elmúlt esztendők során, Önök is hallásból szerezték tudásukat. Amennyiben tehát megvolt a bizalmuk irántam és kollégáim iránt – miért ne lenne nagyobb azokban, akiktől mi tanultuk a hitet? Miért ne fogadnák az apostol szavát hittel, kit a legnagyobb Mester, Jézus Krisztus okított? Hiszen van-e nagyobb tudásnál, mint az, mely az üdvösségre vezet? Azt hiszem nincs… Remélem, egyetértenek velem!”

Az oklevélátadó ünnepség fényét az is emelte, hogy az Intézmény első alkalommal ítélte oda a „civis honoris causa”, azaz „az egyetem tiszteletbeli polgára” címet. Az első kitüntetett dr. Nagy Frigyes, aki Herdics György kezéből vehette át az elismerést.

Az intézmény igazgatója az átadáskor ezt mondta: „Intézményünk, a Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Munka Főiskola, tiszteletbeli polgárává fogadja Önt. Mind a magam, mind az akadémiai közösség nevében gratulálok ehhez a kitüntetéshez. Ez az ezüstgyűrű, melyet most Önnek átadok, emlékeztesse Önt arra, ami bele van vésve: Fidelitate et caritate. Hűséggel és szeretettel – ahogyan ezt Intézményünk mennyei Pártfogója, Boldog Batthyány-Strattmann László vallotta. Életével, cselekedeteivel.”

A kitüntetett köszönő szavai után lezárult az ünnepség.

(R)

Ezt már olvasta?

Cookies