Hájos Zoltán távollétében A. Szabó László alpolgármester vezette a testületi ülést. A polgármester hivatalos úton éppen Tajvan jár, a Jozef Viskupič vezette Nagyszombati Kerületi Önkormányzat delegációjának tagjaként.
Kiegyensúlyozott a költségvetés
Elsőként Dunaszerdahely város költségvetésének negyedik számú módosítását fogadta el nagy arányban a testület. A módosított költségvetést Pápay Zoltán pénzügyi főosztályvezető mutatta be, aki többek között azt is jelezte, hogy a polgármester részére tervezett szolgálati autó összegét átcsoportosították a Gastro DS Kft. új elektromos autójának megvételére, valamint kikerült a költségvetésből, mivel nem valósul meg, a Szabó Gyula Alapiskola melletti játszótér áthelyezése is.
Új óvoda létesül
Megszavazták a képviselők a Szlovákiai Refomátus Keresztény Egyház Dunaszerdahelyi Egyházközsége által üzemeltetett óvoda részére szolgáló telek eladását is – az új óvoda helyszíne így a Smetana ligeti Alapiskola udvarán lesz.
Arena DSz néven új sportcsarnok épül majd
A szlovák (2 millió eurós) és a magyar kormány támogatásával Arena DSz néven új sportcsarnok épül a közeljövőben. Erre száz százalékosan városi tulajdonú részvénytársaság fog felállni, igazgatótanácsának tagja A. Szabó László alpolgármester és Horváth Zoltán képviselő, míg felügyelő bizottságának tagjai Bachman László, Brunczvik Tünde és Nagy Krisztián képviselők lesznek. Részleteket itt olvashatnak.
Hakszer Roland hozzászólásában abbéli reményét fejezte ki, hogy nem lép kisrészvényes a jövőben a részvénytársaságba, s ott esetlegesen nem válik főrészvényessé, tulajdonossá.
Második ügyvezetőt is kineveztek a Gastro DS Kft. élére
Hodossy Szabolcs városi képviselő mellé a Gastro DS Kft. második ügyvezetőjének Kosztra Andrást nevezték ki, aki korábban is higiéniai, gasztronómiai területen dolgozott konzultánsként. Kosztra többek között a Slovnaft nagyüzemi konyhájának átalakításában is részt vett, s idén márciustól már a Gastro DS Kft. menedzsereként tevékenykedik.
Új utcanevek a városban
Három új utcanévvel bővült Dunaszerdahely: két testvérvárosi megnevezést kap két utca, Zentai utca és Beregszászi utca néven, valamint az eddig is így ismert Kürti út kapta meg hivatalosan is a nevét.
Régi-új igazgatók a városi intézmények élén
Három városi intézmény élére kellett volna október 1-jei határidővel új igazgatót választani.
A Szociális Szolgáltatások Központjának igazgatói posztjára egy jelentkező volt, az előző igazgató, Bíró Johanna személyében, akit megerősített tisztségében a testület.
Azonban a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ igazgatójának esetében a három pályázó közül a szakbizottság által javasolt Takács Tímea 9 igen és 11 tartózkodás mellett nem kapott bizalmat a képviselő-testülettől. Ibolya Ildikó előző igazgató megbizatása azonban szeptember végével lejár, így az volt a kérdés, kit bíznak meg októbertől a kulturális intézmény vezetésével, ha nem került kiválasztásra igazgató.
Antal Ágota szerint a testület nem volt felkészülve az adott helyzetre, míg A. Szabó László alpolgármester szerint a törvényes úton kell eljárniuk. Az ülésen résztvevők közül többen azt mondták, nem a szakbizottság véleményét kérdőjelezi meg döntésével a testület, hanem véleményt nyilvánít a kérdésben. A képviselő-testület végül arra a megállapításra jutott, hogy a kérdést a hivatal jogászaihoz utalja véleményezésre.
A nyugdíjaspanziók igazgatói posztján az eddigi igazgatót, Pongrácz Kálmánt erősítették meg.
Támogatásáról biztosították a képviselők az ollétejedi lakosokat
Az ülésre a Pro Ollétejed Polgári Társulás nevében Ollé Mónika ollétejedi lakos érkezett, aki a városvezetés segítségét kérte a Dron Industrie, Kft-vel kapcsolatos ügyükben.
„Megkérem a város vezetését, hogy kérjenek fel szakembereket, vegyészmérnököt, gumiipari szakembert, orvosszakértőt, környezetvédelmi szakembert egy független bizottság létrehozására, mely érdemben megvizsgálja a fennálló helyzetet, elemzi az eddigi eredményeket, és elkészít egy független szakvéleményt” – szólalt fel Ollé Mónika, hozzátéve:
„Egyben kérem a képviselő-testületet, hogy mai plenáris ülésén fogadjon el elvi nyilatkozatot, amellyel támogatja a lakosságot, illetve amelyben megfogalmazza, hogy minden jogi eszközzel fellép az ollétejedi környezetszennyezés ügyében.”
A testület az ügyben városi bizottság felállítását kezdeményezte.
Ezt már olvasta?
Karaffa Attila: „Szükségünk van Hősökre, példaképekre”
Az alábbiakban Karaffa Attila alpolgármester október 6-ai...