Back to top

Újra nyert a DAC

Publikálva: 2018, november 3 - 20:09
Vida Kristopher góljával két vereség után újra győzni tudott a DAC.

Öt éve nem vertük meg a Nyitrát hazai környezetben, ez már önmagában hatalmas motivációt jelentett szurkolónak és játékosnak egyaránt. Azt már egy hete tudtuk, hogy Kalmár nélkül kell ma megvívnunk a párharcot, Zsolt ugyanis Nagymihályban összeszedte ötödik sárga lapját, ezért egymeccses pihenő várt rá. Peter Hyballa ennek megfelelően készítette fel a gárdát, amelyet ezúttal a Győri Audi ETO női kézilabdacsapata is az egyéves születésnapját ünneplő A lelátóról buzdított. Az első izgalmas pillanatra meglehetősen sokat kellett várni. A 13. percben Vida Kristopher egy tetszetős cselsorozat után próbálkozott, ám kevés erőt helyezett a lövésbe. Utána Bayo is felbátorodott: a tizenhatosban őrző nélkül maradt, de nagyon pontatlanul célzott. A nyitrai játékosok szoros emberfogással és magasan feltolt védelemmel próbáltak zavarba hozni bennünket, és bizony sokszor be is csúszott a hiba a támadásaink építésébe. Divković helyzeténél azonban szinte minden klappolt, csak a befejezés nem alakult az elképzeléseink szerint. Záhumenskýtől kapott remek labdát, de nem tudta úgy kapura tenni, hogy gólt kiálthasson az ezúttal is fantasztikusan szurkoló közönség. Ami nem ment lábbal, az fejjel… se. Bayo kísérlete után csupán szögletig jutottunk, gólig nem. Eljött viszont a 30. perc, és talpra ugrott a stadion B-középestül, VIP páholyostul, a kézis lányokkal együtt. Vida Máté kulcspassza után Herc tette be centerbe a labdát, melyre Vida Kristopher érkezett a lehető legjobb ütemben – 1:0. Rögtön a következő percben meglehetett volna a duplázás, de Bayo szemtől-szemben a kapuval Hroššót találta el. A félidő végén még Vida Mátét bíztatta lövésre a közönség, aki eleget is tett a kérésnek, de blokkolták a labdáját.

Térfélcserét követően gólszerzőnk újabb próbálkozásával folytatódott a játék, de Krisz eltörte a labdát, így az a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. Az 53. percben Bednár labdakezelési hibájából indulhatott volna meg a vendégcsapat, de becsületére váljék, visszarohant és helyrehozta hibáját. Az ellentámadás során Davis indította mélyen Bayót. A 60. percben Vida Kristopher szerzett labdát, és tört vele kapura, próbálkozása azonban elhalt a védők között, ám Hercnek sikerült az ismétlés egy káprázatos félfordulatos lövéssel, melyet Hroššo szögletre tenyerelt. Ha bemegy, partiban lett volna Šatka múltkori, Aranyosmarót ellen szerzett találatával az év gólja szépségversenyben. Három sarokrúgást is elvégezhettünk gyors egymásutánban, s bár mindegyik veszélyes volt, gólt egyik sem hozott. A 70. percben Bayo szokásához híven fejjel növelhette volna az előnyt, a Vida Kristophertől kapott kiváló labdát viszont fölé bólintotta. Négy perccel később a másik Vida, Máté indított el egy szép támadást: labdát csent a középpályán, majd lendületből tört vele a kapura, végül Bayóhoz továbbított, aki ollózva lőtt fölé. A 82. percben a vendégek kihasználva a védelmünk figyelmetlenségét három az egyben vezethették kapunkra a labdát, de Taiwót az utolsó pillanatban Bednárnak sikerült megállítania. A hajrára Peter Hyballa pályára küldte Šimčákot, aki szinte az első megmozdulásából gólt szerezhetett volna, de a Herctől kapott labdát mellé durrantotta. Ahogy teltek a meccs végi percek, úgy vált egyre feszültebbé a hangulat és nyílttá a játék, s ha nem koncentrálunk kellőképp, akár még baj is lehetett volna. Sikerült azonban megőriznünk a hidegvérünket, és a felállva tapsoló nézők buzdításával megtartottuk az eredményt.

A korábbi mérkőzésekkel ellentétben ma egy, a védekezésre sokkal jobban összpontosító csapatot láthattunk. Az óriási helyzetek száma ennek fényében el is maradt az eddig megszokottaktól, ugyanakkor az is a csapat dicséretére válik, hogy hosszú idő után nem kapott gólt. A három pont begyűjtésével továbbra is miénk a második hely a tabellán. A forduló látogatottsági rekordját ezúttal is nálunk jegyezték: a 8474 néző elégedetten távozhatott a MOL Arénából. A következő fordulóban Rózsahegyre látogatunk, ahol a legutóbbi fellépésünk igencsak emlékezetesre sikeredett: a 4:0-ás győzelemmel vált biztossá az EL részvételünk. Hasonló eredménnyel most is kiegyeznénk.

Edzői értékelés:                   

Peter Hyballa (DAC): „A meccs előtt még az volt az elképzelésünk, hogy Tretyakov fog játszani a szélen, de ma kisebb sérülést jelentett, ezért változtatnom kellett, és Vida Kristophert tettem ki a baloldalra, Bednárt és Hercet pedig középre. Korábban támadóbb szellemű focit produkáltunk, de most egész héten a védekezés begyakorlására és a rögzített helyzetek kivédekezésére helyeztük a hangsúlyt. Büszke vagyok a csapatra, amelynél 21,7 év volt az átlagéletkor. Ez a DAC-nál a valaha volt legfiatalabb csapat. A Nyitra nagyon jó kollektívát alkokt, mindkét részről jó meccset játszottunk. Nálunk nincs vezérjátékosok, ill. csapaton belül mindenki annak számít. Akár Vida Kristopher, akár Davis, akár Huk. Mindenkinek segítenie kell a másikat, a klub ezen az úton halad előre.”

Ivan Galád (Nyitra): „Dunaszerdahelyen ma ízelítőt kaptunk abból, hogy kéne kinéznie a focinak Szlovákiában. Támadófutballra rendezkedtünk be, négy csatárral léptünk pályára. A fiúk az utolsó percig harcoltak, és közel voltunk a gólhoz. Fiatal játékosaink vannak, akiknek igyekszünk megadni az esélyt, mert arra nincs lehetőségünk, hogy a legjobbakat megvásároljuk. Modern stadionban, gyönyörű kulissza előtt jó focit láthattunk.”  

FC DAC 1904 - FC NYITRA 1:0 (1:0)

Fortuna Liga, 14. forduló, MOL Aréna, 2018.11.03., 17:00

Játékvezetők: Hrčka - Bobko, Štrbo

Nézőszám: 8474

Góllövő: 30. Vida K.

Sárga lap: 92. Jedlička, ill. 42. Kuník, 60. Kóňa, 66. Fábry

DAC: Jedlička - Davis, Huk, Šatka, Záhumenský - Vida M., Bednár, Herc, - Divković (83. Šimčák), Vida K., Bayo 

Nyitra: Hroššo - Chovanec, Niba, Farkaš, Kuník - Šimončič, Kóňa, Chobot (56. Fábry), Vestenický, Charizopulos (70. Cherednychenko) - Taiwo (85. Guláš)

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 57% - 43%

Lövések: kapura: 5:3, mellé: 8:4

Szöglet: 9:8

Les: 0:3

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies