Back to top

Újra életre kelt a „Ki mit tud?” – hétfőn és kedden elődöntő

Publikálva: 2026, április 9 - 08:31
Húsz év után újraindult Dunaszerdahely egyik egykor nagy sikerű tehetségkutatója, a „Ki mit tud?”, amely ismét lehetőséget kínál a város fiataljainak a bemutatkozásra. A kezdeményezés a Csemadok Tünderkert városi alapszervezete, a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ, a Csallóközi Népművelési Központ, valamint Dunaszerdahely városi önkormányzatának összefogásával valósult meg, közös céljuk pedig változatlan: felfedezni és a nagyközönség elé tárni a város tehetséges, tenni akaró fiataljait. A hétfő és kedd délelőtti elődöntőre minden érdeklődőt várnak a szervezők a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központba!
Újra életre kelt a „Ki mit tud?” – hétfőn és kedden elődöntő

A 2026-os évad februári előválogatói már bizonyították, hogy Dunaszerdahelyen ma is számos ígéretes fiatal vár arra, hogy megmutathassa magát. A verseny következő állomása az elődöntő, amely április 13-án és 14-én lesz, mindkét napon 10 és 12 óra között. A két nap során összesen 25 fiatal lép színpadra, akik ének, tánc, vers és próza, valamint zenekari kategóriában mérik össze tudásukat.

A produkciókat szakmai zsűri értékeli, amelynek tagjai döntenek arról is, kik jutnak tovább a 2026. június 12-ei döntőbe. Az elődöntők így nemcsak izgalmas bemutatók, hanem komoly szakmai megmérettetések is egyben.

A szervezők azonban hangsúlyozzák: a verseny valódi értéke nem csupán a helyezésekben rejlik, hanem abban a közösségi élményben és támogatásban, amelyet a fiatalok kapnak.

Éppen ezért szeretettel várják az érdeklődőket is, hiszen a közönség jelenléte, figyelme és biztatása kulcsszerepet játszik a fellépők számára. Egy-egy taps, egy elismerő pillantás sokszor életre szóló élményt adhat.

A „Ki mit tud?” tehát nem csupán egy verseny, hanem üzenet is: figyeljünk oda a város tehetséges és akaró fiataljaira, adjunk nekik teret és lehetőséget a kibontakozásra.


Ki mit tud? tehetségkutató verseny 2026

Dátum: 2026. április 13–14.

Időpontok:
– április 13. (hétfő), 10:00–12:00 – az elődöntő első fordulója
– április 14. (kedd), 10:00–12:00 – az elődöntő második fordulója

Helyszín: Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ

(dszi)

Ezt már olvasta?

Címkék: Ki mit tud
Cookies