![Újra az állami cég biztosítja a vonatközlekedést](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2020/dec/13/rpf_2624_0.jpg?itok=Z1gfh8nx)
Az első napon az utazók kipróbálhatták az osztrák cég által biztosított vonatokat, de sajnos is azt is megtapasztalhatták, amit korábban is sokszor, hiszen késések is adótak a nap alatt. Ennek oka elsősorban az egyetlen sínpárban keresendő, amely egy-egy fennakadás esetén a késések sorát tudja okozni.
Az ünnepélyes indulás egyébként nem sokkal tíz óra előtt Komáromban volt, amelyen részt vett Jaroslav Kmeť, közlekedési államtitkár, a szlovák vasútvállalat részéről Karol Martinček alelnök, Keszegh Béla polgármester, illetve Kerekes Vica színművésznő, a vállalat új "magyar hangja".
Mindannyian örömüket fejezték ki az új kezdetnek, de az új kihívásokra is felhívták a figyelmet. A komáromi városvezető vonatra is szállt, akihet azután Dunaszerdahelyen Hájos Zoltán polgármester is csatlakozott. Kérdésünkre elmondta, kíváncsian várja az állami társaság által hozott változásokat, s megyei képviselőben abban is reménykedik, a megye által támogatott buszközlekedés és a vonattal történő utazás egyaránt lehetőséget jelent majd az utazóknak, s piaci feltételek alakulnak ki, amelynek nyertese a polgár lesz. Egyúttal elmondta, mivel lánya a fővárosba a RegioJet vonataival utazott, így ismerte a cseh társaság járatain adódó problémákat, bízik benne, hogy ezt az új együttműködésben sikerül kiküszöbölni, s az utasok magasabb kényelmi szint mellett juthatnak el célállomásukra.
Hájos a vonatközlekedés kapcsán az igazi megoldást a magyar kormány azon tervében látja, hogy Budapestet a Dunaszerdahelyen áthaladó vonalon kötné majd össze Pozsonnyal, s egyszermind a Balkánnal.
Ezt már olvasta?
![Majd 700 baba született tavaly a dunaszerdahelyi kórházban](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/15/2025-01-15-korhaz-gynekologicko-porodnicke_oddelenie_v_dunajskostredskej_nemocnici_3.jpg?itok=ljk6uFlK)
Majd 700 baba született tavaly a dunaszerdahelyi kórházban
A dunaszerdahelyi kórházban 2024-ben 694 kisgyermek...
![Érdekességek Dunaszerdahely lakosság-nyilvántartásából](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/17/2025-01-17-dunaszerdahely-img_8387-4001.jpg?itok=6bKhxmjm)
Érdekességek Dunaszerdahely lakosság-nyilvántartásából
A minap írtunk a dunaszerdahelyi kórházban tavaly...