Hogyan értékelnéd a szezont, amely a klub történelmi sikerével végződött?
„Három éve érkeztem Dunaszerdahelyre. Kétszer a hetedik helyen végeztünk, ám ez az idény hihetetlen volt: bronzérem, Európa-liga… Ez a siker az egész klub munkájának gyümölcse – a tulajdonosé, szurkolóké, a vezetőségé, a tietek és a mienk, játékosoké. Nagyon boldog vagyok, és bízom benne, hogy a következő szezon is hasonló lesz, esetleg még sikeresebb.”
Sorozatban harmadszor lettél a csapat legeredményesebb játékosa. A 2015/16-os idényben 10 gólt szereztél, egy éve nyolcat és most ismét tízet, miközben a bajnokság végén egy izomsérülés hátráltatott. Márciusban góllal mutatkoztál be a válogatottban, így adja magát a kérdés – ez volt pályafutásod legjobb éve?
„Mindenképpen, már azzal is, hogy kétszámjegyű gólt szereztem. A válogatottban is góllal debütáltam, a DAC-cal kiharcoltuk az Európa-ligát… Nagyon pozitívan értékelem ezt az évadot, és rendkívül boldog vagyok.”
A Fortuna Liga legjobb tizenegyében négy játékosunk is helyet kapott, amely az összes csapat közül a legmagasabb szám. Kit jelölnél még a DAC-ból az év csapatába?
„Ha én választhatnék, akkor az egész kezdőcsapatot nevezem. Viszont ez nem így működik. Ez az eredmény hűen tükrözi a szezonunkat, és bátran kijelenthetem, hogy Tomáš Hukot is el tudnám képzelni a legjobbak között, aki szintén fantasztikus idényt zárt.”
A nyári felkészülés június 14-én kezdődik, ám bízunk benne, hogy május végén és június elején még vár rád két válogatott mérkőzés. Milyen terveid vannak az elkövetkező hetekre?
„Még maradok Dunaszerdahelyen. A fizioterapeuta Lukáš Hačkulič felügyelete mellett fogok edzeni, hiszen majdnem öt hétig sérült voltam. Bízom benne, hogy lesz helyem a válogatott összetartáson, és azt követően talán majd elmegyünk nyaralni is.”
Mostani beszélgetésünk nem sokkal az „Év tizenegye” kihirdetése után zajlik, és a Fortuna Liga legjobb bal oldali középpályásának járó díj van a kezedben. Hol lesz helye ennek a trófeának?
„A barátnőm készített egy vitrint, abban helyezem el. Van már egy ugyanilyen díjam benne két évvel ezelőttről, egy, a hónap legjobbjának járó kupa és különböző mezek. Most ismét egy újabb kupával bővül a vitrin.”
Forrás: fcdac.sk
Ezt már olvasta?
A DAC 1904 - Zsolna mérkőzés előtt: A lehető legerősebb ellenfél
A 10. bajnoki forduló slágermeccsén a harmadik és második...
Október 12-én, szombaton Győr-DAC előkészületi mérkőzés
Az októberi válogatott találkozók miatti szünetben is...