Back to top

Újabb szoros idegenbeli vereséget szenvedtek a kézisek

Publikálva: 2018, november 5 - 17:56
A női I. liga 7. fordulójában a hasonló erősségű csapathoz, a stomfaiakhoz utaztak a dunaszerdahelyi nők.

Már az első pillanattól nagy iramot diktáltak a dunaszerdahelyiek, azonban bírta a tempót az ellenfél is. Az első félidőben végig vezettek a vendégek, volt hogy négy góllal. A félidő végére felzárkóztak a hazaiak, és egy gólos előnnyel vonultunk az öltözőbe. A második játékrész elején csapatunk néhány percig az öltözőben maradt, el is húzott a Stomfa néhány góllal, amit követően végig futottak sárga-kékek az eredmény után. Sokszor kiegyenlítettünk, de a végére sajnos nem tudtunk felülkerekedni az ellenfél harciasságán. Végül kétgólos vereség lett a vége.

Prikler Szilvia edző szerint is nagyon jól kezdték lányai a meccset, de „saját hibáinkkal hozták vissza az ellenfelet a mérkőzésbe. A védekezésünk és hibáink miatt vesztettük el a meccset. Nehéz ellenféllel volt dolgunk, de ilyen mérkőzések várnak ránk a közeljövőben is. Tanulnunk kell ebből a meccsből, és mennünk tovább. Jövő héten érkezik hozzánk a Partizanske, remélem, tele lesznek a lelátók a csarnokunkban, és a csodálatos hazai publikum segíteni fogja a csapatot.”

Női I. liga 7. forduló
Stupava KC - VSK Dunaszerdahely 35-33 (15-16)

Forrás: vskds.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: női kézilabda
Cookies