A korábbi, egycsontvázas, nyugat–keleti tájolású sírlelet után egy újabb sír került elő. A műemlékvédelmi hivatal is számított erre, hiszen, mint korábban is írtuk,
„a területen, ahol zajlanak most is a földmunkák, régészeti felügyelet folyik, amelyet a kerületi műemlékvédelmi hivatal rendelt el, ugyanis az építkezés helyszínének környékén már korábban temetőre utaló jelekre bukkantak.”
A leletet megvizsgáló Takács Mihály régész akkor is elmondta, hogy valószínúleg több sírra lehet majd ezen a szakaszon számítani, ugyanis már négy évvel ezelőtt is kerültek elő leletek innen, a fölső rétegekből.
„A szántás során valószínűleg a sekélyebb sírokat már korábban megbolygatták.”
A jelenlegi feltárásról rövidesen még bővebben beszámolunk.
Ezt már olvasta?
Két dunaszerdahelyi személyiséget is díjazott Nagyszombat megye
Két Dunaszerdahelyhez kötődő személyiség, MUDr. Ivica...
Önzetlen véradókat tüntettek ki Dunaszerdahelyen
Ünnepélyes keretek között részesítették elismerésben az...