Back to top

Újabb körforgalmakat tervez a város, de az állam is Dunaszerdahelyen

Publikálva: 2022, január 31 - 21:46
Körforgalmakat épít majd ki a város az állomásnál és a Tesco mellett, az állam pedig Metrans mellett tervezi a következőt, jelezte Hájos Zoltán polgármester a Dunaszerdahelyi Hírnökben.
Újabb körforgalmakat tervez a város, de az állam is Dunaszerdahelyen

„A városunkat számost megyei fenntartású útszakasz érinti, elég csak a Galánta–Bős, a Komárom–Lég felé vezető utakat, a Hodos felé vezető Szabó Gyula utcát, a Kürt felé vezető útszakaszt, a Pozsony felé vezető Jesenský utcát és a Pozsonyi utat, vagy a Karcsai utat említenem. Ezek mindegyikének rendbetétele és karbantartása a megye feladata, amelyet a nagyszombat megyei intézmény, az Útkezelő és Útkarbantartó Igazgatóság hajt végre” – fogalmazott Hájos Zoltán polgármester, aki arra is utalt, hogy

„a megyei együttműködés számos olyan kézzelfogható fejlesztést hozott, ami fontosnak bizonyult. Ilyen például a sikabonyi temetőnél kialakított körforgalom, amelynek a kiépítése közös beruházásban valósult meg. Vagy ilyen volt a tavalyi évben a Karcsai út rekonstrukciója is: a frekventált út itt is új aszfaltburkolatot kapott.”

A városvezető szerint a következő időszakban is fontos és szükséges együttműködi Dunaszerdahelynek a megyével, 

„tervezzük ugyanis egy a reggeli órákban »neuralgikus« pontnak, a vasútállomás és a buszpályaudvar közötti útszakasznak a körforgalommá alakítását, amely szakasz megyei és városi utak találkozási pontja. Az idei előkészítési és engedélyeztetési folyamatot követően 2023-ban várható a kiépítése.

A cél a forgalom gyorsításán túl a közlekedés biztonságosabbá tétele is. Csakúgy, mint a Tesco melletti szemafort felváltó körforgalomnál is – itt szintén megyei és városi utak találkozásáról van szó, és ugyancsak a forgalom folyamatosabbá tétele a célunk” – tette hozzá Hájos Zoltán. 

„Emellett vár ránk a Galántai út és a Jilemnický utca kereszteződésében található körforgalom felületének a felújítása.

A Dunaszerdahelyet elkerülő 63-as úton, a Metrans mellett pedig, amit nagyon sok baleset helyszíneként ismerünk, szintén körforgalmat terveznek, bár az országos szintű beruházásként kerül megvalósításra. Azonban bennünket is érint, hiszen ennek a kereszteződésnek az ideiglenesen vagy teljes lezárása esetén szükséges a kamionforgalmat ideiglenesen a Fő utcára kell terelni, ezért lesz szükséges a Pódafai út és a Fő utca kereszteződésében található körforgalmat átépíteni, amely megyei beruházáskánt fog megvalósulni” – jelezte a polgármester.

(nagy)

Ezt már olvasta?

Cookies